Tiernapojat – Az északi sztárok

Bár karácsonyig még több mint két hetet kell várnunk, Turkuban, a finn karácsonyi városban már megindultak az ünnepi előkészületek. November 29-én megnyílt a karácsonyi vásár, és a Luostarinmäkin (Kolostorhegy) található kézműves múzeumban a finn betlehemezős szokás szerint felléptek az oului csillagfiúk, eredeti nevükön Tiernapojat. Az elnevezés előtagja a svéd stjärna ’csillag’ szó finnesített változata. Hívják a betlehemezőket a finn megfelelő Tähtipojat (tähti ’csillag’) néven is.

A hagyomány a középkori dél-európai misztériumjátékokból nőtt ki, és az oului diákokhoz kapcsolódik, akik egy karácsonyi témájú színdarab összeállításával és előadásával igyekeztek némi jövedelemre szert tenni. A szokás kialakulásának pontos időpontjáról nincsenek adataink, az első feljegyzések az 1700-as évek végéről származnak. A Wikipédia (http://fi.wikipedia.org/wiki/Tiernapojat) érdekes információkat közöl a hagyomány történetével kapcsolatban. A tiernapoika-előadás mai változatának kialakulását az 1800-as évekre teszik, mivel a darabban megemlítik I. Sándor nevét. A függetlenné vált Finnországban (1917-től) nem lett volna illő az orosz cár dicséretét zengeni, így voltak javaslatok a név Mannerheimre való cserélésére. (Mannerheim marsall Finnország katonai vezetője volt a polgárháború és a második világháború idején, 1944–1946 között pedig az ország elnöke.) A tiernapoikadarab mai változata mégis I. Sándort említi, a mannerheimes variáns végül nem szilárdult meg.

A hagyomány egy idő után annyira népszerű vált, különösen ínségesebb időszakokban, például háborúk után, hogy a tiernapoikák versengeni kezdtek egymással, aminek olykor verekedés lett a vége. Bár immár szabályos keretek közt, Ouluban most is minden évben versenyt rendeznek a tiernapoikáknak (1933 óta). Turkuban az idei év győztesei léptek fel.

A színdarab szereplői Heródes, Knihti, Heródes szolgája, a mórok királya és Mänkki, akinek az a szerepe, hogy egy rúdra tűzött nagy csillagot forgasson, illetve ő az, aki Jézus születésének és a napkeleti bölcsek látogatásának hírét bejelenti. Emellett a darab elsősorban a mór király Heródesnél tett látogatását és a Heródes által a kisgyermekek lemészárlására kiadott parancsot emeli ki a történetből. A következő videókon a turkui előadásnak ezt az utóbbi két részét láthatjuk, illetve a második felvételen a darab záróepizódját, amelyben a diákok hozzálátnak a megérdemelt jutalom begyűjtéséhez.




Érdekes feldolgozását hallgathatjuk meg ennek a hagyománynak Timo Rautiainen, heavymetal-énekes (Mänkki), Ismo Alanko (Heródes), Jarkko Martikainen (Knihti) és Toni Wirtanen (a mórok királya) részvételével. A produkció két részletben látható:





Aki pedig maga is ki szeretné próbálni a tiernapoikázást, a következő honlapon megtalálja az előadás teljes szövegét, angol és finn nyelven (régies oului nyelvjárásban). (A finn változathoz kottarészletek is tartoznak.):

http://www.kaiku.com/tiernapojat.html#Tierna%20Finnish

Hány uráli nép van? 5. A marik

A marik esetében a megosztottság közel sem olyan mértékű, mint a mordvinoknál. A megkülönböztethető csoportok mind marinak nevezik magukat (néhány formai variáns, mint marij, mare stb. megkülönböztethető, de ezek összetartozása mindenki számára világos, és nem szokták egymással szembeállítani őket) és egymást is.

Földrajzilag a marik két nagy tömbben élnek: a mai Mari Köztársaság (Marij El) területén, attól északra és keletre a Nyizsnij Novgorodi és a Kirovi Területen, illetve Baskíriában (nagyobb tömbben annak északnyugati csücskében). Az utóbbi tömb létrejötte az orosz hadseregnek, hittérítőknek és adószedőknek köszönhető: előlük menekültek keletre a mai baskíriai marik utódai.

A marik néprajzilag négy csoportra oszthatók: hegyire (a Mari Köztársaság délnyugati csücske), erdeire (a Mari Köztársaság nyugati, északnyugati része és az attól északra eső területek), mezeire (a Mari köztársaság középső és keleti része) és keletire (a Mari Köztársaság legkeletibb csücske és az attól keletre, északkeletre eső területek, ill. a basíkíriai mari területek). A nyelvjárási megoszlás hasonlít a néprajzihoz, de két nagy nyelvjárási tömböt lehet megkülönböztetni: nyugatit és keletit. A nyugatiba tartozik a hegyi és az erdei (ezek a nyugati nyelvjárás két alnyelvjárását képezik), a keletibe tartozik a mezei és a keleti (de a Marij El középső részén, Joskar-Ola környékén beszélt alnyelvjárását a keleti és a nyugati közötti átmenetnek kell tekinteni). A marinak két irodalmi változata van: a nyugati dialektusra épülő hegyi, ill. a keleti dialekusra épülő mezei (ezt használják az átmeneti nyelvjárási zónában is).

Mindebből jól játszik, hogy bizonyos megnevezések kétértelműek. A hegyi mari egyfelől jelenti a marik egy szűkebb néprajzi-nyelvjárási csoportját, másfelől jelenti az általuk és az erdei marik által közösen használt irodalmi nyelvet is. A mezei mari szintén jelenti a marik egy szűkebb néprajzi-nyelvjárási csoportját, de jelentheti az általuk és a keletiek által használt közös irodalmi nyelvet is. A keleti mari utalhat a Marij Elen kívül, attól keletre élő marik (de időnként kizárólag a baskíriai marik) csoportját, de máskor rajtuk kívül utalhat a Marij El keleti részén élő népességre is. Sajnos nem mindig derül ki, pontosan melyik jelentésben használják ezeket a fogalmakat.

Bár a mari nyelvjárások között jelentős eltérések vannak, és gyakorlás nélkül a távoli nyelvjárások beszélői csak igen nehezen értik meg egymást, nem volt mindig egyértelmű, hogy két irodalmi nyelvre van szükség. A huszas évek első felében inkább azon folyt a vita, hogy a mezei vagy a keleti legyen-e az irodalmi nyelv alapja. Az utóbbi mellett szólt volna az, hogy több régies vonást őriz. Volt olyan javaslat is, mely egy, az összes nyelvjárás alapján teremtett, kompromisszumos változatot kívánt irodalmi mváltozattá emelni. Végül azonban a mari kultúrmunkások 1926-os konferenciáján úgy döntöttek, hogy két irodalmi nyelvet hoznak létre.

A marik tehát egy népnek tartják magukat, de két irodalmi nyelvet használnak. Ennek ellenére nem szoktak mari nyelvekről beszélni (habár előfordul, hogy mezei vagy hegyi mari nyelvről beszélnek Mindebből következik, hogy nincsenek statisztikáink arra vonatkozólag, hogy hányan vallják magukat hegyi, erdei, mezei vagy keleti marinak. Az egyes nyelvjárások beszélőinek számára csak területen élők számából lehet következtetni. Az biztos, hogy a hegyi irodalmi változatot, ill. az ehhez közelebb álló nyelvjárásokat jóval kevesebben beszélik, mint a mezei változatot, ill. az ehhez közelebb álló nyelvjárásokat.

Mindennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy az egyes mari csoportok között ne lennének különbségek, sőt, feszültségek is. A hegyi marik jóval közelebb élnek a korai orosz területekkel, hamarabb kerültek érintkezésbe az oroszokkal. Az orosz–tatár háborúskodások idején (már Kazany eleste előtt), míg a mezeiek a tatárok kitartó szövetségesei voltak, és még Kazany eleste után is folytatták partizánakcióikat. (A bosszú elől pedig kénytelen voltak a mai Baskíria területére menekülni.) Egyes mezei marik még ma is felróják a hegyikenek „árulás”-ukat.

Komoly aggodalmak az enyecek miatt

A Metropol hasábjain Vass Virág, az Elle főszerkesztője aggódik az enyec nyelv sorsa miatt. Természetesen örvendetes, ha a sajtó képviselői felfigyelnek a veszélyeztetett nyelvekkel kapcsolatos problémákra, és ezeket tudatosítják az olvasókban is. Vass Virág cikke azonban legfeljebb viccként fogható fel.

A nyelvek újraélesztése (szakszóval: revitalizációja) rendkívül bonyolult folyamat, és egyébként is csak abban a közösségben képzelhető el, amelynek legalább egyes (általában persze idősebb) tagjai még beszélik a nyelvet. Jelenleg azonban még jóval nagyobb nyelvekre sincsenek megfelelő oktatási anyagok, nemhogy az enyecre.

„Ha valaki készítene egy enyec cd-rom-ot és munkafüzetet...” – írja Vass Virág, akinek nyilván fogalma sincs egy ilyen anyag összeállításának nehézségeiről. Nem csak arról van szó, hogy bármilyen tananyag összeállítása hány problémát vet fel, vagy hogy milyen messzire kell utazni (az enyecek Oroszország szó szerint elzárt területné élnek: csak speciális engedélyekkel lehet odautazni, és a hatóságok nem túl lelkesen fogadják a kutatni szándékozót) és milyen körülményeket kell elviselni egy ilyen terepmunka során. (A Vass Virágot lenge öltözetben ábrázoló fénykép finoman szólva inadekvát.) Hanem arról is, hogy a kevés idős beszélő maga sem beszéli már „tökéletesen” a nyelvet, ugyanis akinek nincs kivel használnia, anyanyelvét is elfelejti.

„...szerintem sokan belevágnánk, hogy megmentsük távoli nyelvrokonainkat” – folytatja Vass Virág, aki azért hagyott fel a eszperantó tanulásával, mert úgy találta, túl kevés emberrel tudja használni. (Ezért aztán meg is kapja a magáét a felbőszült eszperantistáktól.)

Szerencsére Vass Virág nyitott kapukat dönget, mert Florian Siegl nyelvész éppen az enyec nyelv dokumentálásával foglalkozik.

December 6.: A finn függetlenség ünnepe

Magyar gyereknek magyar Mikulást!

Zegernyei kollégánk tegnap a Mikulás finnugor származásával foglalkozott, és arra a megállapításra jutott, hogy a Mikulás nem finn(ugor) eredetű. Kevésbé részletező érveléssel, de hasonlóan foglal állást a Hunhír is. Bár a címben szereplő radikális megfogalmazás a cikk végére némiképpen enyhül, a finn Mikulást lényegében hazaküldik, mondhatni hidegebb éghajlatra.

A Hunhíren egyébként érdemes rákeresni a finnugor szóra, rendkívül vicces írásokat találhatunk, kandalló előtt üldögélve, glögit kortyolgatva igazán kellemesen eltölthetjük a hideg téli estéket. (Íme, egy glögirecept magyarul.)