Sarkvidéki hisztéria – kortárs finn művészeti kiállítás

„Sarkvidéki hisztéria” címmel kortárs finn művészeti kiállítás nyílt február 6-án a Ludwig Múzeumban (Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.).

„Miként érvényesülhet a finn visszafogottság – a szerénység, a saját képességek és eredmények lekicsinylése, a kérkedés vádjától való félelem – a kíméletlen szabadpiaci versenyben, ahol az önreklám életfontosságú? És hogyan jelenhet meg mindez a kortárs művészetben?” – ilyen kérdésekre próbál választ adni a kiállítás, ahol képzőművészeti alkotások mellett filmművészeti és zenei produkciókból is csemegézhetnek a látogatók.

Az április 9-ig nyitva tartó kiállítást magyar vagy angol nyelvű tárlatvezetés keretében is megtekinthetik az érdeklődök. A Ludwig Múzeum honlapján tájékozódhatunk a tárlatvezetések időpontjáról, illetve ugyanitt részletesebben is olvashatunk a megtekinthető/meghallgatható műalkotásokról.

Jurij Vella világa

Jurij Vella erdei nyenyec író és aktivista. A kilencvenes években családjával visszaköltözött az erdőbe, réntartásból és vadászatból tartják el magukat. Unokái a szokásos iskolai tanórák mellett a tajgában való túlélést is megtanulják.



Nehéz eldönteni, mi a sokkolóbb számunkra, a mókusvadászat nyersessége, a higiéniai szokások különbözősége vagy a bemutatott tanóra hangulata. Arra érdemes felfigyelni, hogy a filmben kizárólag oroszul beszélnek...

Aki számi

Hogy milyen elemek alkotják egy nép identitását, meglehetősen összetett kérdés. Különösen egy olyan nép esetében, amely nem rendelkezik önálló államisággal, és négy ország területén szétszóródva mindenütt kisebbségi pozícióba kényszerül. A számi zászló, a himnusz vagy a nemzeti ünnep (február 6.) mellett különösen fontos, hogyan határozzák meg magukat a közösséghez tartozók, miben rejlik számukra a „számiság”. (A magyar átlagember számára bizonyára ismerősebben cseng a lapp, mint a számi elnevezés, utalva arra, hogy a külső megnevezések sokszor dominánsabbak a belső, a csoport által használt önelnevezésnél. Ugyanakkor Svédországban az 1960-as évek óta, a számi érdekvédő mozgalom megindulásának hatására, a számi elnevezés egyre inkább háttérbe szorítja a lapp népnevet.)

Ezzel a kérdéssel foglalkozik a stockholmi Nordiska Museet (Északi Múzeum) a Sápmi – Svédországban száminak lenni című kiállításán. (A Sápmi a számik lakta terület számi elnevezése.)

Különösen érdekes vonása a kiállításnak, hogy egymás mellett szólaltatja meg a kisebbségi és többségi közösség tagjait, és nem próbálja meg leplezni a negatív oldalakat, a konfliktusokat sem. Nem titkolja el a 20. század elején folytatott faji kutatásokat, amelyek során lefényképezték és megmérték a számi közösség tagjait, termetük és koponyaformájuk alapján alsóbbrendű fajként kategorizálva őket. A kor lózungja az volt, hogy a „lappok maradjanak lappok”, vagyis nincs szükség arra, hogy integrálják őket a modern társadalomba. A kiállítás anyagai közt meghallgatható Rose-Marie Huuva beszámolója a nagymamáját ért megaláztatásról és a fajkutató intézet által készített ártatlannak látszó családi fénykép hátteréről.

Emellett interjúrészleteket is megtekinthetünk, amelyekben a svédországi számi közösség különböző tagjait kérdezték meg arról, hogyan határoznák meg magukat, hogyan viszonyulnak számi gyökereikhez. A múzeum egyik oldalán két interjú meghallgatható (sajnos csak svéd nyelven). A kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány mindössze néhány gondolatot ragad ki ezekből az interjúkból. Van, aki azt hangsúlyozza, hogy svéd az állampolgársága és számi az identitása (Victoria Harnesk). Egy másik megszólaló szerint egyszerre többféleképpen is tudni kell száminak lenni (Lars-Marcus Kuhmunen). Az egyik legelgondolkoztatóbb véleményt Lotta Willborg Stoor fogalmazta meg, miszerint azt jelenti száminak lenni, hogy interjút akarnak készíteni az emberrel.

A kiállítás a személyes élettörténetek mellett bemutatja az anyagi kultúra változását, a számikat ért különböző kulturális hatásokat, és a nemzeti szimbólumok kialakulásának történetét, illetve jelenben való továbbélését. Az egyik legérdekesebb ilyen jellegű tárgy az egyik sportszergyártó cég által tervezett rénbőrből készült sportcipő, amelynek a fűzője számi színekben (piros-sárga-kék) pompázik. A cég az eladási bevételek öt százalékát egy fiatal számikat támogató szervezetnek ajánlotta fel.

Finn dal a második világháborúról

Sorozatunk korábbi részeiben olyan finn dalokat mutattunk be, melyek a háború alatt propagandacélokat szolgáltak, kitartásra bíztatták a megtámadott finneket, ill. harci dicsőségüklet énekelték meg és újabb sikerekről ábrándoztak. Sorozatunk záródarabjában egy ezektől nagyon elütő dalt mutatunk be. Ez jóval a háború után, valószínűleg a hetvenes évek első felében keletkezett, és a korábbiaktól gyökeresen különböző felfogásban írja le a háborús eseményeket.

Finnországban a huszadik század végéig igen erős volt a kommunista mozgalom. Már a köztársaság megszületése is egy Tanácsköztársaság-szerű államalakulat leverésével kezdődik. A világháború után pedig erős szovjet támogatást kapott, a nyolcvanas évek végéig a választásokon 20% körül mozgott a támogatottsága. A finn kommunisták legendásan elvakultak voltak, történetek keringtek arról, hogy ez milyen mértéket öltött. Az egyik szerint egy alkalommal egy csoportjuk egy szovjet építőtáborba ment dolgozni. Valakinek feltűnt, hogy a munkások megfelelő védőfelszerelés nélkül végeznek bizonyos veszélyes műveleteket. Amikor ezt szóvá tette, hamarosan megkapta az ideológiailag megalapozott választ, miszerint a Szovjetunióban megbecsülik a dolgozókat, azaz a munkások nincsenek veszélyben. Ezzel a kérdés a kommunisták számára le volt zárva.

Az alábbi dal szövege is igen sajátosna interpretálja a második világháború történetét. Ami igazán érdekes lehet, hogy Finnország szerepe, története fel sem merül. Az, amit a finnek személyesen megtapasztaltak, azaz hogy a Szovjetunió támadott rájuk, még jóval azelőtt, hogy Hitler a szovjetek ellen fordult volna (éppenséggel éppen bratyizott velük), sehol nem jelenik meg a szövegben.

Monesta murhenäytelmästä kertoo ihmiskunnan historia.
Yksi niistä on tarina Hitleristä, sodasta, fasismista, tuhosta.
Sen me tunnemme, mutta pakko nyt on kysyä,
kenen tuella Hitler hävitti, yhden voima ei terroriin riitä.

Oli monopolivallan kehitys luonut tarpeen yhdentyä.
Yhä lujemmin maailman talous pääoman valtikan alle lyödä.
Lisää uhreja vaativat korppikotkat, yhä enemmän riistettäviä.
Yhä suurempia markkinoita ahnehti imperialismi.

Mutta esteeksi pääoman herruudelle oli syntynyt Neuvostoliitto.
Sen kansa ja neuvostojen valta, kommunismin nouseva mahti.
Eroon esteestä häiritsevästä tahtoivat korppikotkat päästä
ja ase metsästystä varten tehtiin Adolf Hitleristä.

Kimppuun vapaan neuvostomaan, kävi Hitler hirveine joukkoineen.
Ja monopolit, pommit aseinaan, oli tukena valtapyyteilleen.
Suunnitelman mukaan viikossa Leningrad voitaisiin vallata
ja kahden viikon kuluessa Moskovaan jo marssia.

Mutta länsimaailman mahtavat herrat; Saksan, Ranskan, USAn ja Englannin,
pian näkivät ettei vapautta voi murskata murhaajan voimin.
Neuvostoarmeija mahtava iski vastaan vyöryä purkka-armeijan
ja vapaasta maastaan maksuksi kansa uhrasi miljoona sotilasta.

Näin lyötiin hirveä hirmuvalta, sen teki armeija punainen.
Ja armeijan voimana takana sen, seisoi rohkea neuvostokansa.

Sok tragédiáról mesél az emberiség története.
Ezek egyike a történet Hitlerről, háborúról, fasizmusról, pusztulásról.
Ismerjük, de meg kell kérdeznünk, kinek a segítségével pusztított Hitler,
egy ember ereje kevés a terrorhoz.

A monopolium hatalmának fejlődése teremtette meg az egységesülés szükségességét.
A világgazdaságot egyre erősebben a tőke igájába hajtani.
Több áldozatot követeltek a keselyűk, egyre több kizsákmányoltat.
Egyre nagyobb piacok után sóvárgott az imerializmus.

De a tőke uralmának gátjául létrejött a Szovjetunió.
A népének és a tanácsainak hatalma, a kommunizmus növekvő ereje.
A zavaró gáttól meg akartak szabadulni a keselyűk,
és Adolf Hitlerből csináltak fegyvert a vadászathoz.

A szabad szovjet föld ellen vonult Hitler rémisztő csapataival.
És a monopóliumok, bombákkal felfegyverkezve, hatalomvágyuktól fűtve.
Terveik szerint egy hét alatt el tudták volna foglalni Leningrádot
és két hét műlva bevonulni Moszkvába.

De a nyugati világ hatalmas urai, Németország, Franciaország, az USA és Anglia
hamarosan megláthattál hogy a szabadságot nem lehet gyilkos erővel összezúzni.
A hatalmas szovjet hadsereg visszaverte a rágógumi-hadsereg görgetegét
és a szabad földért cserébe a nép millió katonát áldozott.

Így verték meg a szörnyű rémuralmat, ezt tette a vörös hadsereg.
És e hadsereg mögött erőként ott állt a bátor szovjet nép.

Stílusát tekintve a dal szövege sajátos keveréke az ideológiai szakirodalom szóhasználatának, illetve valamiféle allegórikus, de igen egyszerű szóhasználatnak. Dominálnak az „erős szavak”, mint hatalom, erő, rémisztő, bomba fegyver, gyilkos, összezúz, szörnyű rémuralom stb. Emellett szitokszóként jelenik meg a keselyű. Figyelemreméltó, hogy a szöveg a német hadsereget rágógumi-hadseregnek nevezi, miközben a rágógumi közismerten az amerikaiak jelképe. Úgy tűnik, a szövegíró célja a negyvenes és a hetvenes évek összemosása volt.

A szöveg, de még inkább a hozzá kapcsolódó zenei megformálás könnyen felkeltheti a gyanút, hogy talán nem is komolyan vehető dalról, hanem paródiáról van szó. Sajnos ezzel kapcsoaltban kevés támpontot találunk az interneten, de az biztos, hogy a szövegíró Raija Laroma neve a Taisto Sinisalohoz kötődő ultrakonzervatív, sztálinista irányvonal képviselői irodalmi támogatói között bukkan fel. Arra kell tehát következtetnünk, hogy ezt a dalt véresen komoylan gondolták a szerzők.

Csőrösi Koma

Új ismeretterjesztő blog jelent meg a magyar webtérben. Bár ez mindennapos esemény, beszámolunk róla, mivel témája némiképpen kapcsolódik a mi témánkhoz: keletkutatás. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a Csőrösi Koma mennyi teret kíván szentelni a nyelvrokonainkhoz, a nyelvrokonításhoz kapcsolódó vagy egyáltalán nyelvészeti kérdéseknek, de az biztos, hogy rögtön a bemtatkozást követő első bejegyzés egy olyan témát érint, melyel korábban mi is foglalkoztunk.