Szent István és Szent István

Egy hét múlva első királyunkat ünnepeljük. Az idei ünnepséget reklámozó plakátok („Együtt az ország”) itt-ott, mindenhol a szemünkbe ötlenek. Az ünnepi malaszttal eltelve mi is emlékezzünk meg a finnugor Szent Istvánokról. Merthogy ketten voltak: egyikük a magyar, a miénk, Permi Szent István pedig a másik. Szent István azonban volt még néhány rajtuk kívül is.

Az első Szent István, a jeruzsálemi keresztények diakónusa Kr. u. 36-ban szenvedett vértanúhalált. A magyar Szent István megkeresztelője, Szent Adalbert, aki később maga is vértanúhalált halt, a mártírrá vált Szent Istvánt akarta a leendő magyar király elé példaként állítani, ezért adta Vajknak az István nevet. Királyunk rá is szolgált a keresztségben kapott új nevére, mert nemcsak országot alapított, hanem a hitet is terjesztette, s kiépítette a keresztény egyház intézményrendszerét Magyarországon.

A másik finnugor Szent István az 1340-es években Usztyug (ma Velikij Usztyug) városában született, ott ahol a Jug a Szuhonába torkollik, s ahonnan az egyesült két folyó Északi-Dvina néven folyik tovább. Apja, egy bizonyos Szimeon nevű igaz keresztény ember, a Szent Istenanya katedrális egyik klerikusa volt, aki ügyes fiacskáját korán bevonta a szertartásokba: mivel Sztyefan egy év alatt megtanult írni és olvasni, ezért hamarosan előénekes, majd felolvasó lett a székesegyházban. Az okos gyermek kitűnt kortársai közül kiváló szellemi képességeivel és korán megnyilvánuló elhivatottságával. Kerülte a társaságot, szórakozásaikban nem vett részt, inkább sokat olvasott, a szép beszédet és az írást gyakorolta. Amikor beállt szerzetesnek, megtartotta eredeti nevét. Valószínűleg azért, mert akkor már elhatározta, hogy a zürjének (komik) megkeresztelésének és tanításának szenteli szent életét, így a vértanú Szent István után kapott nevét feladatához illőnek érezte.

Névválasztásuk ellenére egyik finnugor Szent István sem lett vértanú. A magyar király idegen őrző-védő szolgáltatókat hívott be, akik elvégezték a piszkos munkát: Hont (Hunt), Paznan (Pazman) és Vecelin lovagok csatlósaikkal megtörték a pogány magyarok ellenállását, a pártütő Koppányt maga Vecelin ölte meg.

Amit a magyar Szent István nyers erővel (idegen erővel) oldott meg, azt Permi Szent István szellemének erejével végezte el. A rosztovi kolostorban hosszú éveken át készült hittérítő küldetésére. Tanulmányozta, fordította a görög szerzők műveit. Megalkotta a zürjén, avagy az akkori terminológia szerint a permi nyelv ábécéjét, és a templomi szertartásokhoz szükséges szövegeket fordított zürjén nyelvre. Mindehhez a nyelvi alapokat valószínűleg még szülőhelyén, Usztyug városában szerezhette meg. Ez a település 60-70 kilométerre található a Permi föld kapujától, vagyis attól a helytől, ahol a Vicsegda az Északi-Dvinába ömlik. Siegmund Herberstein az 1500-as évek elején úgy értesült, hogy Usztyugban nem csak oroszul beszélnek. Ennek alapján feltehetjük, hogy Permi Szent István idején a városnak vegyes, orosz–zürjén lakossága lehetett.

Permi Szent István 1379-ben, nyár végén – ősz elején útra kelt, megkezdte misszióját. A Vicsegda folyót használva közlekedésre, először Piraszban – a mai Kotlaszban – kezdett téríteni. 1379-ben a Vicsegda és a Vim folyó mellékén térített, majd 1380-ban felépítette az első templomot permi földön. A hely: Uszty-Vim, az idő: 1380 tavasza. A templom az Angyali Üdvözlet nevet kapta.

Permi Szent István legendájából az elszánt hittérítő hajmeresztő kalandjairól értesülünk: Sztyefanra feldühödött permiek támadtak, körbevették, nyílzáport zúdítottak rá. Ő mégsem félt, „lövéseiket gyermekek játszadozásának vette”. Neki lett igaza, nem találták el. Egy másik alkalommal, midőn kedvenc foglalatosságát űzte – vagyis a permiek áldozóhelyeit dúlta fel, bálványaikat döntötte le – ismét megtámadták. Ő azonban Istenhez imádkozott: „És akkor ő átment közöttük és távozott, mivel Isten megóvta jámbor szolgáját.”

A kalandok sértetlen átvészelése tekintélyt adott Permi Szent Istvánnak, igehirdetései során „nyílt, látható helyre állva a nép között” egyre többen hallgatták szavát. Sokan jöttek megcsodálni az újonnan épített templomot is. Szaporodni kezdett Krisztus nyája. Sztyefan a megtérteket megtanította írni-olvasni az általa alkotott ábécé segítségével. A legjobb tanítványokat papnak tette meg, volt, akit diakónusnak vagy előénekesnek nevezett ki.

Ahogy a régi és új erők küzdelmét jelképezi Koppány és István összetűzése, ugyanazt jelenti az utókor számára Permi Szent István és Pam-Szotnyik összecsapása. Ez utóbbi azonban szellemi párbaj volt, némi adrenalinnövelő idegi csatával fűszerezve. Mint egy pókerjátszma. A végén nem négyeltek fel senkit: az ügyesen blöffölő hittérítő elsompolygásra kényszerítette a vízpróbát nem vállaló zürjén varázslót.

Permi Szent Istvánt 1382-ben permi püspökké nevezték ki. A győzelem után jöhetett a békés építkezés: a magyar királyhoz hasonlóan a permi püspök is áttérhetett az egyházszervezés ügyes-bajos dolgaira.

István király több mint 40 évig uralkodott, de az új rend megalapozásához ez sem volt elég. Kijelölt utódját nem fogadták el, az országban belső harc kezdődött. Permi Szent István csupán 14 évig vezette a permi püspökséget. A Permi föld finnugor népének megtérítése még az őt követő püspökök alatt is zajlott. A számunkra legfontosabb, az önálló ábécén alapuló zürjén írásbeliség lassan elenyészett, mivel a templomi szertartásokat mindinkább orosz nyelven tartották.

Permi Szent István 1396. április 26-án hunyt el. Kortársai által tisztelt, megbecsült vezető volt. Bírta a fejedelmek barátságát is. A tisztelet jeléül a Szpasszkij (Megváltó) székesegyházba temették el, a fejedelmi család tagjainak temetkező helyére. A pravoszláv egyház a 17. században emelte szentjei sorába, de közvetlenül halála után már rendkívüli tisztelet övezte. Halála napja az orosz orthodox egyház egyik legnagyobb ünnepe.

I. István király szentté nyilvánítását a később szintén szentté avatott László király kezdeményezte 1083-ban. Ő nyittatta fel sírját is, amelyben csodálatos épségben találták az elhunyt szent király testét. Királlyá koronázásának 1000. évfordulóján Bartholomeosz konstantinápolyi pátriárka is szentté nyilvánította. Az 1054-es egyházszakadás óta ő az első szent, akit a katolikus és orthodox hívők egyaránt tisztelnek.