A Marsról jöttünk?

Mi, magyarok bizonyosan. Ezt többrendbeli abszolút hiteles tudományos kutatások igazolják. Na de, mi van akkor a finnugorokkal? Hol alakult ki a finnugor alapnyelv? Hol volt a finnugor őshaza? Nyilván azt is a Marson kell keresnünk. Szenzációs új elméletem három alappilléren mint szilárd bástyákon nyugszik:

1. Amatőr őstörténészek és UFO-kutatók felismerései a magyarság űrbéli, azon belül marsbéli származásáról.

2. Az USA tudományos köreiben a 20. század közepén elterjedt vélemény szerint az emigráns magyar tudósok annyira kiemelkedő intelligenciájúak, hogy nem lehetnek a Földön élő emberi faj leszármazottai, ők a Marsról érkeztek.

3. A magyar finnugor nyelv.

Adataim az Internetről származnak.
Az 1. állításhoz
A magyar űrhajósok érkezéséről Plessa Elek két könyvben számolt be:

a) Pál-Ősü Elek űr-ős tudatása az emberi beszédről. „Az emberi beszéd Isten gravitációs sugallatának a szólása.” New York, 1985.
b) A fajokat a Földre hozó Űr-ősök (Messiások). New York, 1986.

Az a) pontban idézett műből magyar–görög, magyar–szanszkrit és magyar–angol szófejtések találhatók itt: http://axolotl.uw.hu/csabitas.html#je, Rédei Károly pedig a két mű alapvetéséből idéz Őstörténetünk kérdései (Balassi, Bp. 20032) című művében. A minket érdeklő részek elérhetők az interneten. Plessa Elek első könyvében ezt írja: „A Biblia-fordítók szerint: Kürios = Isten. A magyar nyelv tanulsága szerint: Kürios = Giri-ős = Gir-fajok Űr-őse, aki a világűr távoli helyéről magyar fajokat hozott erre a földre.” A másodikban pedig ezt: „Elek Űr-ős első térésekor a kárpáti magyar fajt hozta, űrhajója Erdélyben, Gyulafehérvár térségében ért földet…” Láthatjuk tehát, hogy a magyarok a világűrből érkeztek. Könyveiben azt is bizonyítja a jeles szerző, hogy a magyar volt minden földi nyelvek őse. Na de, honnan érkeztek a magyarok? A végtelen világűr mely szegletében volt őshazájuk? E kérdésre a választ Oláh András UFO-kutató adja meg: Magyarok jártak a Marson! (Lásd: http://iqdepo.hu/dimenzio/28/28-02-04.html) A Mars bolygón négy nagy hegy látható: A hegyek háromszög alakban helyezkednek el. Elhelyezésük mesterséges, építésük valószínűleg antigravitációs technológiával történt. Ezeken a hegyeken (valójában mesterséges vulkánokon) arcok láthatók. Pl. egy oroszláné. Az pedig a magyarság ősi jelképe. Az oroszlán szó etimológiája: orros lány. Mindeddig tévesen török átvételnek gondoltuk, de most végre helyükre kerültek a dolgok. Legalábbis őstörténetünkben. Mert ez a szófejtés azért okoz némi problémát, de az már a zoológusoké: ha minden oroszlán lány, akkor hogyan szaporodnak?
Áttekintve a fenti eszmefuttatásokat, némileg megrendültem. Igen nagy butaságok. Ha viszont figyelmen kívül hagyom őket, hogyan fogom bizonyítani, hogy a magyarok és minden finnugorok a Marsról jöttek?

A 2. állításhoz
A téma hazai feldolgozója Marx György. Angol nyelvű könyve: The Voice of the Martians 1994-ben jelent meg. Magyar nyelven újabb adatokkal kiegészítve 1997-ben, majd 2000-ben jelent meg (A marslakók érkezése. Magyar tudósok, akik nyugaton alakították a 20. század történelmét. Akadémiai Kiadó. Bp. 2000.). A Fizikai Szemle 1997/3. számában Marx György A marslakók legendája címen ismerteti a mítosz születését. Cikkének mottója Isaac Asimovtól származik: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok.”
Idézi Enrico Fermi egyik híres kérdését is, amely arra vonatkozott, hogy miért nem találkozunk végre földönkívüliekkel. A választ Szilárd Leó adta meg: ők itt vannak köztünk, de magyaroknak mondják magukat.

E játékos ötletet ragyogó elmék aztán tovább csiszolgatták. Leon Lederman könyvében ezt olvashatjuk: „Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy – bármilyen soká gyakorolták is, egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi).”

A magyar tudósok élvezték tehetségükkel kiérdemelt hírnevüket, a Szilárd Leó által kitalált ötlet hólabdaként görgedt s dagadt tovább. Teller Ede nagyon büszke volt, hogy monogramja (E. T.) is utal földönkívüli származása.

Marx György írásai a magyar marslakókról igazi tudomány- és kultúrtörténeti csemegék. A jelenség társadalomtörténeti előzményeit tovább elemezte Kopátsy Sándor (A magyar marslakók titka. CET Belvárosi Kiadó. Bp. 2002.).

Áttekintve a szakirodalmat, látható, hogy a magyar tudósok marsbéli származása csupán egy játékos parabola. Egy reális jelenség realitásokon túli megragadása. Úgy tűnik, sajnos nem tudom bizonyítani, hogy a magyarok, vagy csak a magyar tudósok a Marsról érkeztek. Habár vannak újabb, igen figyelemre méltó tények: ifjabb Simonyi Károlyt (Charles Simonyit) idézett cikkében (Fizikai Szemle, 1997/3.) Marx György marslakónak nevezi, s lám, Charles Simonyi immár második utazását teszi a világűrben! Vajon miért? Marsi rokonságával kíván kapcsolatot teremteni? Persze ezzel a feltételezéssel is van némi probléma: Charles Simonyinak már az édesapja is rendkívül híres fizikus volt (lásd Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, több kiadásban is). Akkor hát apa vagy fia jött a Marsról?

Bele kell nyugodnom, hogy szenzációs elméletem egyelőre nem igazolható, mivel a 2. állítást sem tudom bizonyítani.

Maradt a 3. állítás: a magyar finnugor nyelv.

Meghalt az utolsó lív

2009. februárjában elhunyt az 1921-es születésű Viktor Berthold, az utolsó lív anyanyelvi beszélő. Ismereteink szerint ő volt az utolsó, aki még első nyelvként tanulta a lívet, lívül beszélő családban nőtt fel. Lettül csak az iskolában kezdett tanulni. A nála néhány évvel később született gyerekekkel már lettül (is) beszéltek a szüleik.

Viktor Berthold a második világháború alatt bujkált, így elkerülte a besorozást. Élete során volt erdő- és kikötőőr, halász és sofőr. Családjában csak feleségével és bátyjával használhatta a nyelvet. A második világháború után több nyelvésznek is adatközlője volt, a kilencvenes években lív nyelvi táborokban gyerekeket tanított anyanyelvére.

A lív nyelv túlélése most azokon a fiatalokon múlik, akik – szerencsés esetben gyerekként – nagy- vagy dédszüleiktől tanulták a lív nyelvet. Nem lehetnek sokan, és mindössze néhány száz olyan lív származású lehet, aki érdeklődik ősei nyelve, kultúrája iránt. Közülük csak néhányan használják a lívet másra is, mint népdalok éneklésére. Honlapjuk a www.livones.lv címen érhető el.

Előadás a Huutajatról

Április 8-án délután 18 órától a Ludwig Múzeum auditóriumában Petri Sirviö ad elő a Huutajat (Ordítók) férfikórusról. Az angol nyelvű előadásra a Sarkvidéki hisztéria című kiállításhoz kapcsolódóan hangzik el. A kiállítás, melyen részletek láthatók a kórusról készült The Screamnig Men című filmből, április 12-ig tekinthető meg.

Az uráli helyesírások 6. A mai manysi helyesírások

Bár a manysinak is van négy, egymástól igen eltérő nyelvjárása, ebben az esetben nem azért kell helyesírásokról beszélnünk, mert az egyes irodalmi nyelvek helyesírásai térnek el egymástól. Írásbelisége egyedül az északi manysinak van (lényegében ez az egyetlen nyelvjárás a négy közül, melyet még ma is beszélnek, a másik három már száz éve is kihalófélben volt), viszont ennek nincsen szilárdan meghatározott helyesírása, a helyesírás kiadványról kiadványra változik. Tulajdonképpen még az is megkérdőjelezhető, hogy beszélhetünk-e helyesírásról, és nem kellene-e inkább egyzserűen írásszokásról, bevett írásmódról beszélnünk.

A manysiban négy kemény–lágy mássalhangzópár van: [n] – [ny], [t] – [ty], [l] – [ľ] (régi magyar, nyelvjárási [ly]) és [sz] – [ś] (ez utóbbi, akárcsak a permi nyelvekben, inkább a magyar [s]-hez, mint a magyar [sz]-hez áll közel). Ezeket pontosan úgy jelölik, ahogy az orosz helyesírásban (kihasználva az э–е párt is): та [ta], тя [tya], тэ [te], те [tye] stb. Egyedüli jelentős elétérés az [i] jelölésében tapasztalható, ezt [n], [t], [l] és [sz] után ы-vel írják. A manysiban az [ï] (azaz hátrébb képzett [i]) nagyon ritkán, [kh] (olyasmi, mint a magyar doh szó végén) után és [γ] előtt (ez utóbbi egy, a [g]-vel azonos helyen képzett hang, azonban nem felpattan, hanem képzésekor egy résen át távozik a levegő) fordul elő: ezt egyes kiadványok ы-vel, mások и-vel jelölik. Rádásul van van [ə], azaz svá is (az angol a 'egy' névelőből vagy az -able '-ható, -hető' képzőből is ismerős), és ezt szintén ы-vel jelölik, így a ны kapcsolat hol [ni]-nek, hol [nə]-nek olvasandó (hasonló kettős olvasatuk viszont csak a ты, лы, сы betűkapcsolatoknak van, hiszen az ы mindenhol máshol csak [ə]-t jelölhet; ráadásul az [ə] nem fordul elő első szótagban, így ott e kapcsolatok olvasata egyértelműen [ni], [ti], [li] ill. [szi]). A [ji] hangkapcsolatot szó elején mindig a йи betűkapcsolat jelöli, magánhangzó után azonban a jelölés következetlen: hol csak и-t, hol csak йи-t írnak. (Mivel magánhangzó után közvetlenül sosem állhat [i], ez az ingadozás nem okoz különösebb gondot.) Ha a [j] + magánhangzó kapcsolat nem lágy mássalhangzót követ, akkor keményjelet használnak: pl. къя [kja].

A már említett sván kívül a manysiban nincs olyan magánhangzó, melynek ne lenne saját betűje az oroszban – azonban minden magánhangzó lehet hosszú is (legalábbis az első szótagban). A hosszúságot korábban nem is jelölték, a kilencvenes évektől kezdve a betű fölé tett vízszintes vonallal (az úgynevezett makronnal) jelölik. Ezek közül csak az ӣ és az ӯ része a szabványos Unicode készeltnek, de egy további részük megtalálható a latin készletben: ā, ē, ō. A я̄, a ё̄, a ю̄ az э̄ és az ы̄ (ez utóbbi csak a hosszú [i]-t vagy [ï]-t jelölheti) hosszú változata azonban csak külön karakterrel állítható elő, ezért nem is néz ki túl jól. Talán a technikai nehézségekből adódik, hogy bizonyos kiadványok ma is a hosszúság jelölése nélkül jelennek meg. (Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy akik a hosszúságot jelölik, jelölik az [e] hosszúságát is, holott ez első szótagban mindig hosszú, a többi szótagban mindig rövid, tehát a két hosszúsági fok jelölésére nincs szükség.)

A mássalhangzóknál körében az orosz és a manysi jelölés között olyasmi különbségeket találunk, mint korábban a mariban: в [w]-t jelöl, г [γ]-t, és szükség van egy saját betűre az [ƞ] ([n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang, a magyarban a [k] és [g] előtt fordul elő, az angolban ilyen van pl. a folyamatos melléknévi igenév – -ing – végén) jelölésére: ez a manysiban az ӈ. (Ugyanezt a hangot korábban az нг betűkapcsolattal jelölték, előfordul ma is.)

Van a manysiban még egy említésre méltó mássalhangzó, a [k^w]. Ez olyan, mintha a [k] után (vagy már közben) egy rövid kis [w]-t mondanánk, ez azonban nem hangkapcsolat, hanem egyetlen hang. Ezt a helyesírás betűkapcsolattal (кв) jelöli.

A manysi helyesírással kapcsolatban még egy érdekességet kell megemlítenünk. Mint arra fentebb felhívtuk a figyelmet, a manysi [ś] inkább a magyar [s]-hez, mint a magyar [sz]-hez áll közel. Azt, hogy ezt a cirill с betűvel, ill. a hozzá kapcsolt, lágyságot jelölő betűvel írják (holott az oroszban az ilyen kombinációk a magyar [sz]-hez közel álló hangokat jelölnek), egyszerűen abból fakad, hogy az orosz írás rendszerét igyekeznek utánozni – és persze nem kis szerepet játszik az is, hogy az oroszban így jelölt hangok nincsenek meg a manysiban (sem a permiekben). Csakhogy van az oroszban egy olyan betű, amely kilóg az orosz lágyságjelölés rendszeréből, viszont éppen azt a hangot jelöli, amelyik a permi nyelvekben és a manysiban is megvan: a щ (magyar neve scsá).

(Itt egy pillanatra meg kell állnunk, hiszen Magyarországon széles körben (legalábbis azok körében, akik valaha oroszul tanultak, de sosem volt alkalmuk orosz környezetben legalább a hétköznapi társalgás szintjén megtanulniuk) elterjedt az a nézet, hogy ezt a betűt [scs]-nek kell olvasni. Nos, igaz, hogy valamikor ez a betű valóban egy ilyen hangkapcsolatot jelölt – és az ukránban jelöl még ma is –, ám ez az ejtésmód a 19. század során eltűnt, és helyén egy [s]-hez hasonló lágy hang jelentkezett. Magyarra az orosz nevekben szereplő щ-t a mai napig scs- vel kell átírni, de ez már régen nem felel meg az orosz kiejtésnek.)

Újabban tehát ezt a hangot egyes manysi kiadványokban щ-val írják. Mivel maga jelöli a lágyságot, ezt már nem kell utána külön jelölni, érdekes módon azonban utána hol lágyságot jelölő (е, ё, и), hol lágyságot nem jelölő (а, у) magánhangzójelek állnak. A [szi] hangkapcsolatot azonban továbbra is a сы betűkapcsolat jelöli, pedig így már a си is jelölhetné anélkül, hogy félreértéseket okozna.

Ismeretlen nyelvű szöveget bátran azonosíthatunk manysiként, ha a hosszú magánhangzók fent bemutatott jeleit, illetve az ӈ-t fedezzük fel benne (ez utóbbi bizonyító ereje azonban kicsi, mivel több más nyelv írásában is előfordul). De mi van, ha 1990 előtt megjelent kiadvánnyal van dolgunk, vagy éppen olyannal, amelyik ennek hagyományait követi (pl. a Magyarországon nemrég megjelent verseskötet)?

Ilyenkor jó fogódzó lehet a нг gyakori felbukkanása vagy az, hogy az н mássalhangzók között, illetve mássalhangzó után, szó végén fordul elő. Nem első szótagban a magánhangzók közül csak az а(я), az э (е), az и vagy az ы fordul elő, illetve az у, de kizárólag в vagy м előtt. A szövegben az orosz ábécé betűi közül nem fordul elő a б, a д, a ж, a з, a ф, a ц, a ч és a ш. (Természetesen az utóbbi két szempont akkor használható, ha ki tudjuk szűrni a szövegben felbukkanó orosz jövevényszavakat, amelyekre mindez nem érvényesül.) Ráadásul még ekkor sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy nem hanti szövegről van szó. Ha azonban a нгкв betűsorral találkozunk, kisebb összeget már feltehetünk arra, hogy manysi szöveggel van dolgunk. (A кв elő nem fordulása azonban nem garantálja, hogy nem manysiról van szó, mert egyes alnyelvjárásokból ez a hang hiányzik, és a manysi szövegek általában tükrözik a szerző – esetleg a szerkesztő – nyelvjárási hátterét.) További jó fogódzó lehet, hogy ha a szövegben nyilvánvalóan orosz jövevényszóban ч vagy ш van, mert ezek (pontosabban a [cs] és [s] hangok) legalább egyike szinte minden hanti nyelvjárásban előfordul, de az északi manysi egyetlen alnyelvjárásában sem: ezek bármelyikének felbukkanása a hant felé tereli a gyanút.

Végezetül pedig egy olyan példát szeretnék bemutatni, amely jól mutatja, milyen bonyolultan játszik egymásba a saját helyesírás és az orosz hatása. Az orosz 'család' szót átvette a manysi is. Ezt a szót oroszul семья-nak írják és [sz'em'ja]-nak ejtik. A manysiba [śémja] alakban került be (az [sz'] helyén, mivel ilyen hang a manysiban nincs, [ś] áll; az [e] első szótagban mindig hosszú; [m'] nincs a manysiban, ezért [m] váltja fel). Ez a szót a щ-t használó kiadvány щēмья-nak írja. A szó írott alakja tehát erősen megváltozik, de az eredeti írásmódból megőrződik a ь használata, holott az adott pozícióban a kötet helyesírása szerint ъ-nek kellene állnia.

Újabb őrületes hamisítványok a Vaterán!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Vaterán hamis, udmurtnak, ill. kominak mondott bélyegek tűntek fel. Tematikáját tekintve talán egyedül az itt balra látható sor tekinthető autentikusnak (bár a hagyományok és népművészeti foglalatosságok – az eladó szerint mesék – nem tűnnek tipikusan udmurtnak), de a hamisítás nyilvánvaló: nemcsak nem cirill betűket használnak, de Komiföldnek és Udmurtiának nincs is bélyegkibocsátási joga. Hasonlóan elképzelhető tematika lenne a pingvin (jobbra), bár Komiföldön persze nem él.



Teljesen abszurd azonban azt elképzelni, hogy a Mátrix-filmekről adnának ki sorozatot:















Hasonlóan vicces feltételezés, hogy Udmurtiában amerikai filmsztárokról adnának ki bélyegeket:






























Korábban azt mondták, hogy a bélyeggyűjtés azért szép hobbi, mert az ember a bélyegeken keresztül megismerheti a világot. Nos, ezeken a bélyegeken keresztül az ember olyan képet kap a világról, mely köszönő viszonyban sincs a valósággal. További abszurditásokat is láthatunk, ha a Vaterán rákeresünk az Udmurtia vagy a Komi szóra.