2009. április 16., csütörtök
Fenyő nőtt a tüdejében
Meglepő hírt közöl a hvg.hu. Eszerint egy öt centiméteres fenyőágat operáltak ki egy férfi tüdejéből. A hír finnugor vonatkozása, hogy mindez az udmurt fővárosban, Izsevszkben történt. Az eredeti hír itt olvasható.
2009. április 15., szerda
Finnugor nyalánkságok 2. – A mämmi
Az újszerű kulináris élményekre vágyóknak érdemes ünnepek táján meglátogatni a finn rokonokat. Ha a húsvéti étkezések valamelyikére sikerül a terített asztal mellé csöppennünk, ne döbbenjünk meg, ha édességképpen egy meglehetősen gyanús, nem túl nagy bizalmat ébresztő barna masszát tálalnak fel nekünk.A nyalánkság neve mämmi és gyakorlatilag különböző rozstermékek képezik az alapját: rozsmaláta és rozsliszt, amelyet melasszal és egy narancsfajta héjával ízesítenek, és vízzel kevernek össze. A mämmit kemencében sütik meg (körülbelül 3 óráig) és néhány napos hűtés (ma már fagyasztás) után tálalják.
Hagyományosan nyírfahéjból készült edényben (tuokkonen) tárolták a mämmit, amelyet egyes cégek a csomagolásban ma is igyekeznek utánozni. A mämmit tejjel vagy vaníliaszósszal szokás feltálalni, azonban vannak, akik kenyérre kenve eszik. A mämmiből ital is készül, az egyik finn sörfőzde mämmisörrel lepte meg húsvétra a vásárlóit.A mämmirajongók külön társasággal is rendelkeznek. Honlapjukon találhatunk recepteket, például sütemény és marmeládé is készíthető ebből a húsvéti specialitásból.
Az étel a középkori német területekről ered és állítólag a katolikus vallással terjedt el Észak-Európában. Eredetileg böjti étel volt, és nagypénteken is fogyasztották, mivel sokáig elállt, és hashajtó hatása miatt tisztító ételnek is tartották. Ma egész évben kapható, de a finnek is elsősorban húsvétkor fogyasztják.
2009. április 14., kedd
Pluralica-bemutató a Ráday Könyvesházban
Április 17-én, pénteken, 18.00 órakor a Ráday Könyvesház pincéjében is bemutatkozik az új irodalmi folyóirat, a Pluralica, melynek első száma az észt kultúrát hozza közelebb az olvasóhoz. A folyóirat szerkesztőivel Radics Viktória beszélget.
„[...] itt az új Nyugat, ami valahogy kelet, dél és észak is egyben. A lap két fő elve a nyitottság és a koherencia. Nyitott mindenféle művészeti megmozdulásra, és koherens, mert az egész, összetett világ megértésére, megismertetésére törekszik. Ennek egyik eszköze, hogy a köztudatban kevésbé jelen levő országok, népek – az első számban például az észt – kultúrákat hozza közelebb az olvasóhoz.”
További részletek a Ráday Könyvesház honlapján.
„[...] itt az új Nyugat, ami valahogy kelet, dél és észak is egyben. A lap két fő elve a nyitottság és a koherencia. Nyitott mindenféle művészeti megmozdulásra, és koherens, mert az egész, összetett világ megértésére, megismertetésére törekszik. Ennek egyik eszköze, hogy a köztudatban kevésbé jelen levő országok, népek – az első számban például az észt – kultúrákat hozza közelebb az olvasóhoz.”
További részletek a Ráday Könyvesház honlapján.
2009. április 13., hétfő
Az uráli helyesírások 7. A mai hanti helyesírások
A mai manysi helyesírások kapcsán el kellett mondanunk, hogy nem ezért kell több mai helyesírással számolnunk, mert több irodalmi nyelv is van (mint a mordvin, a mari vagy a komi esetében). Nos, a hanti esetében találunk csak igazán káoszt: itt több irodalmi nyelv is van, és egyiknek sincsenek kialakult helyesírási normái.
Ma három hanti nyelvjárásnak van irodalmi nyelve, két északinak (a suriskarinak és a kaziminak) és két keletinek (a szurgutinak és a vahinak). Ez az a három változat, amelyiken időnként újságcikkek, könyvek jelennek meg. Ezeken kívül jelentős mennyiségű irodalom jelent meg a negyvenes-ötvenes években az ún. közép-obi (serkáli) nyelvjárásnak. (Ez az északi nyelvjárások közé tartozik. A harmadik nagy nyelvjáráscsoportnak, a délinek sosem volt írásbelisége.) E nyelvjárások hangjai között jelentős különbségek vannak, ezért természetes, hogy különböző betűket használnak. Mivel azonban pontos képet aligha adhatunk, ezúttal csak a legfőbb jellemzőket említjük meg.
A hanti helyesírások általában az orosz hangjelölési módot követik, azaz a mássalhangzók lágyságát a magánhangzójelek mutatják. Minden írásbeliséggel rendelkező hanti nyelvjárásban megvan a [t] – [ty] és a [n] – [ny] pár, az északiakban a [s] – [ś] pár is (ez utóbbi inkább a magyar [s]-re hasonlít, de a legtöbb északi nyelvjárásban, a cirill írásbeliséggel rendelkezők mindegyikében megvan a magyar [s] megfelelője is). Ezen kívül vagy az [l]-nek van lágy párja, vagy ha van egy [l]-hez hasonló hang (erről nemsokára szólunk), akkor annak.
Van a hanti helyesírásnak olyan változata, amely kizárólag az orosz ábécé betűit használja. (Régebben az északiaknál kifejezetten ez volt a jellemző, ma már egyre inkább távolodnak ettől.) Természetesen ez egy sor különböző hangot egyformán jelöl. A hantiban az első szótagban vannak igen rövid, ill. hosszabb hangok. (A rövidek rövidebbek a magyar rövid magánhangzóknál, a hosszabbak hossza változó.) Ezeket ez a helyesírás nem különbözteti meg. Egyébként a sajátos betűket használó helyesírások sem következetesek ezek megkülönböztetésében. A nagyon rövid hangok hangzásukban általában két hosszabb között állnak, így pl. az egyik az [o] és az [u] között: ezt hol о-val, hol у-val jelölik. A nem első szótagban az ы hol [i]-t jelent (olyan kemény mássalhangzó után, melynek van lágy párja), hol [ə]-t, azaz svát (pl. az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben van meg). A hantiban, akárcsak a manysiban és a mariban, néhány mássalhangzójel kissé más hangot jelöl, mint az oroszban: a в [w]-t, a г [γ]-t (ahol megvan). (A szurgutiban a [γ]-nek a х vagy – újabban – ӽ a jele, a szurgutiban nincs olyan [h]-szerű hang – vö. doh –, mint az északi nyelvjárásokban.) Az [ƞ]-t ([n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang, a magyarban a [k] és [g] előtt, az angolban pl. a folyamatos melléknévi igenév – -ing – végén fordul elő) betűkapcsolat, az нг jelöli.
Azok a helyesírás-változatok, amelyek néhány sajátos, az oroszban meg nem levő betűt is használnak, éppen erre vezetnek be egy új betűt, a már ismert ӈ-t (vagy az ӊ-t – a választás gyakran csak a technikai lehetőségeken múlik). Ezen kívül több írásrendszer használja a ә betűt. A kazimi hantiban ez nem első szótagban a svá jele, első szótagban egy ehhez igen hasonló, de hosszú hangé. A szurguti hantiban, ahol az első szótagban is van svá, mindenhol ezt jelöli. Ahol a svát nem jelöli külön betű, ott vagy az [e]-t jelölő betűket, vagy az ы-t használják a jelölésére.
A szurguti hantiban sokkal többféle magánhangzó van, mint az északi nyelvjárásokban, ezek jelölésére a következő betűket használják: ө (az [u] és az [o] közötti, mások szerint az [o]-hoz hasonlóan hangzó magánhangzó), ӱ (a magyar [ü] és [u] közötti hang), ӧ (a magyar [o] és [ö] közötti hang) és ӓ (a magyar nyelvjárási nyílt [ä]-hez hasonló hang, a köznyelvi hangok közül az [e]-hez áll legközelebb). Ezek mindegyike az igen rövid hangok közé tartozik. Ugyanakkor még így sincs minden szurguti magánhangzónak önálló betűjele, pl. az а egyszerre jelöl egy magyar [á]-hoz hasonló rövid és hosszú hangot, továbbá egy, a magyar [a]-hoz hasonló hosszú hangot.
Az északi helyesírások általában nem tesznek különbséget a nagyon rövid és megnyúltabb magánhangzók között. Ha mégis, akkor a rövidebbeket jelölik: ӑ, ў. Ha azonban ezek lágy mássalhangzó után állnak, akkor ugyanúgy я, ill. ю jelöli őket, mint a közönséges (nyúlásra hajlamos) [a]-t és [u]-t. (Egyes források szerint használják a я̆ és ю̆ betűket is, de ilyenekkel egyik kiadványban sem találkoztam.) De ugyanebben a helyesírásban a rövidke ([u] felé hajló) [o]-t is az у, ill. a ю jelöli; a svát viszont nem az ә, hanem az ӑ, kivéve, ha lágy mássalhangzót követ, mert akkor a я. Az északi nyelvjárásokban is van nyílt [ä], de ez hosszú és є-vel jelölik, ha jelölik.
A szurguti mássalhangzók között is van legalább egy olyan, amelyik az északi nyelvjárásokban nem fordul elő. Ez a [k]-hoz hasonló, de annál hátrébb képzett hang. Betűjele a ӄ.
Van továbbá a szurgutiban egy [l]-hez hasonló hang is, de ezt a kazimiban is megtaláljuk. (Ezt az [l]-hez hasonlóan képezzük, de nem a nyelvünk hegyét, hanem a nyelvünk hátát nyomjuk a szájpadlásunkhoz, és oldalt engedjük ki a levegőt. Hangzásra amolyan [h]-ba fojtott [t]-nek tűnik.) A szurgutiban ezt a hangot egy az л ([l]) után tett aposztróffal jelölik: л’. (A szurgutiban a ч után is használják az aposztrofot (ч’), ami valószínűleg arra utal, hogy a szurguti [cs] keményebb, mint az orosz. Az azonban nem világos, hogy ennek jelölésére miért van szükség.) A kazimiban ezzel szemben, ahol jelölik egyáltalán, az ԓ vagy a ӆ betűt használják (a technikai körülményektől függően). A suriskariban szintén van kétféle [l]-szerű hang, az egyik az oroszéhoz hasonló, a másikat pedig kissé visszahajtott nyelvvel ejtik (ilyesmit hallhatunk egyes Debrecen környéki magyar beszélőknél is). Érdekes módon az oroszhoz közelebb álló hangot jelölik ԓ-lel, és a másikat л-lel (már amikor megkülönböztetik őket).
Ahogy a manysinál is, korábban az [ś]-t mindig с-szel és a megfelelő lágyító betűvel jelölték, de az utóbbi időben néhány változatban helyette önálló betűt, a щ-t használják. Van azonban egy változat, amelyik ennél is tovább megy, és megszünteti az orosz hangjelölés alapelveit: lényegében minden hangra önálló betűt vezet be. A fennmaradó három lágy mássalhangzót a szerbhez hasonlóan önálló, a hasonló kemény mássalhangzót jelölő betű és a lágyságjel kombinációjával álló betűvel jelöli: л – љ, н – њ; a т lágy párját jelölő betű nem szabványos, ezért nem tudjuk megmutatni, de körülbelül úgy néz ki, mintha a keményjel (ъ) tetején található vízszintes vonást a szártól jobbra is meghúznánk. (Az с lágy párja viszont itt is a щ.) Annak érdekében, hogy a hanti olvasó számára ne legyen zavaró, hogy a ни kapcsolatot [ni]-nek, és nem [nyi]-nek kell olvasnia, az и-t törölték az ábécéből, és helyette az і-t vezették be. Az е-t szintén törölték, csak az э-t használják, emellett az є jelöli a nyíltabb [ä]-t. Az ӑ és az ў mellett bevezették az ŏ jelet, de ez hol az igen rövid, [u]-ba hajló [o]-t jelöli, hol a hosszabbfajta [ə]-t. Mivel a lágyságot mindig a mássalhangzó jele jelöli, nincs szükség lágy- és keményjelre, ezért ezek sem szerepelnek az ábécében. A [j]-t minden esetben a й jelöli.
A vahi nyelvjárású kiadványiok írásmódjáról eddig nem szóltunk, ilyen kiadványt ugyanis nem sikerült találnunk. A wikipédián (pontosabban annak angol és orosz verzióján) viszont a hanti ábécék összesített betűkészletében szerepel néhány olyan betű, amelyekkel kiadványokban nem találkoztunk. Ezek némelyikéről a vahi hangok és a vahihoz legközelebb álló szurguti nyelvjárás helyesírásának ismeretében eléggé biztosan megtippelhetjük, hogy milyen hangot jelölnek. (A tévedés lehetősége természetesen nem kizárt.)
Különösen igaz ez a magánhangzójelekre: ӛ – a svának egy előrébb képzett változata (l. a hanti magánhangzó-harmónia leírását), ӫ – a magyar [ü] és [ö] közötti, igen rövid hang. Nem világos viszont, hogy mit jelölhet az є̈. Lehet, hogy ez nem is a vahiban használatos, hanem a kaziminak vagy a suriskarinka van egy olyan változata, amiben ez jelöli a nyílt [ä]-t, ha lágy mássalhangzó áll előtte.
A mássalhangzók közül a ҷ talán ugyanaz, mint a szurguti ч’. A қ és a ҳ minden bizonnyal csupán a ӄ, ill. a ӽ egy alakváltozata.
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy pusztán az íráskép alapján a gyakorlatban lehetetlen azonosítani a hantit, a rendkívül változatos íráskép ezt egyszerűen nem teszi lehetővé. A legbiztosabb módszer, ha alaposan megismerkedünk legalább az egyik hanti nyelvjárással.
Ma három hanti nyelvjárásnak van irodalmi nyelve, két északinak (a suriskarinak és a kaziminak) és két keletinek (a szurgutinak és a vahinak). Ez az a három változat, amelyiken időnként újságcikkek, könyvek jelennek meg. Ezeken kívül jelentős mennyiségű irodalom jelent meg a negyvenes-ötvenes években az ún. közép-obi (serkáli) nyelvjárásnak. (Ez az északi nyelvjárások közé tartozik. A harmadik nagy nyelvjáráscsoportnak, a délinek sosem volt írásbelisége.) E nyelvjárások hangjai között jelentős különbségek vannak, ezért természetes, hogy különböző betűket használnak. Mivel azonban pontos képet aligha adhatunk, ezúttal csak a legfőbb jellemzőket említjük meg.
A hanti helyesírások általában az orosz hangjelölési módot követik, azaz a mássalhangzók lágyságát a magánhangzójelek mutatják. Minden írásbeliséggel rendelkező hanti nyelvjárásban megvan a [t] – [ty] és a [n] – [ny] pár, az északiakban a [s] – [ś] pár is (ez utóbbi inkább a magyar [s]-re hasonlít, de a legtöbb északi nyelvjárásban, a cirill írásbeliséggel rendelkezők mindegyikében megvan a magyar [s] megfelelője is). Ezen kívül vagy az [l]-nek van lágy párja, vagy ha van egy [l]-hez hasonló hang (erről nemsokára szólunk), akkor annak.
Van a hanti helyesírásnak olyan változata, amely kizárólag az orosz ábécé betűit használja. (Régebben az északiaknál kifejezetten ez volt a jellemző, ma már egyre inkább távolodnak ettől.) Természetesen ez egy sor különböző hangot egyformán jelöl. A hantiban az első szótagban vannak igen rövid, ill. hosszabb hangok. (A rövidek rövidebbek a magyar rövid magánhangzóknál, a hosszabbak hossza változó.) Ezeket ez a helyesírás nem különbözteti meg. Egyébként a sajátos betűket használó helyesírások sem következetesek ezek megkülönböztetésében. A nagyon rövid hangok hangzásukban általában két hosszabb között állnak, így pl. az egyik az [o] és az [u] között: ezt hol о-val, hol у-val jelölik. A nem első szótagban az ы hol [i]-t jelent (olyan kemény mássalhangzó után, melynek van lágy párja), hol [ə]-t, azaz svát (pl. az angol a 'egy' névelőben vagy az -able '-ható, -hető' képzőben van meg). A hantiban, akárcsak a manysiban és a mariban, néhány mássalhangzójel kissé más hangot jelöl, mint az oroszban: a в [w]-t, a г [γ]-t (ahol megvan). (A szurgutiban a [γ]-nek a х vagy – újabban – ӽ a jele, a szurgutiban nincs olyan [h]-szerű hang – vö. doh –, mint az északi nyelvjárásokban.) Az [ƞ]-t ([n]-hez hasonló, de annál hátrébb képzett hang, a magyarban a [k] és [g] előtt, az angolban pl. a folyamatos melléknévi igenév – -ing – végén fordul elő) betűkapcsolat, az нг jelöli.
Azok a helyesírás-változatok, amelyek néhány sajátos, az oroszban meg nem levő betűt is használnak, éppen erre vezetnek be egy új betűt, a már ismert ӈ-t (vagy az ӊ-t – a választás gyakran csak a technikai lehetőségeken múlik). Ezen kívül több írásrendszer használja a ә betűt. A kazimi hantiban ez nem első szótagban a svá jele, első szótagban egy ehhez igen hasonló, de hosszú hangé. A szurguti hantiban, ahol az első szótagban is van svá, mindenhol ezt jelöli. Ahol a svát nem jelöli külön betű, ott vagy az [e]-t jelölő betűket, vagy az ы-t használják a jelölésére.
A szurguti hantiban sokkal többféle magánhangzó van, mint az északi nyelvjárásokban, ezek jelölésére a következő betűket használják: ө (az [u] és az [o] közötti, mások szerint az [o]-hoz hasonlóan hangzó magánhangzó), ӱ (a magyar [ü] és [u] közötti hang), ӧ (a magyar [o] és [ö] közötti hang) és ӓ (a magyar nyelvjárási nyílt [ä]-hez hasonló hang, a köznyelvi hangok közül az [e]-hez áll legközelebb). Ezek mindegyike az igen rövid hangok közé tartozik. Ugyanakkor még így sincs minden szurguti magánhangzónak önálló betűjele, pl. az а egyszerre jelöl egy magyar [á]-hoz hasonló rövid és hosszú hangot, továbbá egy, a magyar [a]-hoz hasonló hosszú hangot.
Az északi helyesírások általában nem tesznek különbséget a nagyon rövid és megnyúltabb magánhangzók között. Ha mégis, akkor a rövidebbeket jelölik: ӑ, ў. Ha azonban ezek lágy mássalhangzó után állnak, akkor ugyanúgy я, ill. ю jelöli őket, mint a közönséges (nyúlásra hajlamos) [a]-t és [u]-t. (Egyes források szerint használják a я̆ és ю̆ betűket is, de ilyenekkel egyik kiadványban sem találkoztam.) De ugyanebben a helyesírásban a rövidke ([u] felé hajló) [o]-t is az у, ill. a ю jelöli; a svát viszont nem az ә, hanem az ӑ, kivéve, ha lágy mássalhangzót követ, mert akkor a я. Az északi nyelvjárásokban is van nyílt [ä], de ez hosszú és є-vel jelölik, ha jelölik.
A szurguti mássalhangzók között is van legalább egy olyan, amelyik az északi nyelvjárásokban nem fordul elő. Ez a [k]-hoz hasonló, de annál hátrébb képzett hang. Betűjele a ӄ.
Van továbbá a szurgutiban egy [l]-hez hasonló hang is, de ezt a kazimiban is megtaláljuk. (Ezt az [l]-hez hasonlóan képezzük, de nem a nyelvünk hegyét, hanem a nyelvünk hátát nyomjuk a szájpadlásunkhoz, és oldalt engedjük ki a levegőt. Hangzásra amolyan [h]-ba fojtott [t]-nek tűnik.) A szurgutiban ezt a hangot egy az л ([l]) után tett aposztróffal jelölik: л’. (A szurgutiban a ч után is használják az aposztrofot (ч’), ami valószínűleg arra utal, hogy a szurguti [cs] keményebb, mint az orosz. Az azonban nem világos, hogy ennek jelölésére miért van szükség.) A kazimiban ezzel szemben, ahol jelölik egyáltalán, az ԓ vagy a ӆ betűt használják (a technikai körülményektől függően). A suriskariban szintén van kétféle [l]-szerű hang, az egyik az oroszéhoz hasonló, a másikat pedig kissé visszahajtott nyelvvel ejtik (ilyesmit hallhatunk egyes Debrecen környéki magyar beszélőknél is). Érdekes módon az oroszhoz közelebb álló hangot jelölik ԓ-lel, és a másikat л-lel (már amikor megkülönböztetik őket).
Ahogy a manysinál is, korábban az [ś]-t mindig с-szel és a megfelelő lágyító betűvel jelölték, de az utóbbi időben néhány változatban helyette önálló betűt, a щ-t használják. Van azonban egy változat, amelyik ennél is tovább megy, és megszünteti az orosz hangjelölés alapelveit: lényegében minden hangra önálló betűt vezet be. A fennmaradó három lágy mássalhangzót a szerbhez hasonlóan önálló, a hasonló kemény mássalhangzót jelölő betű és a lágyságjel kombinációjával álló betűvel jelöli: л – љ, н – њ; a т lágy párját jelölő betű nem szabványos, ezért nem tudjuk megmutatni, de körülbelül úgy néz ki, mintha a keményjel (ъ) tetején található vízszintes vonást a szártól jobbra is meghúznánk. (Az с lágy párja viszont itt is a щ.) Annak érdekében, hogy a hanti olvasó számára ne legyen zavaró, hogy a ни kapcsolatot [ni]-nek, és nem [nyi]-nek kell olvasnia, az и-t törölték az ábécéből, és helyette az і-t vezették be. Az е-t szintén törölték, csak az э-t használják, emellett az є jelöli a nyíltabb [ä]-t. Az ӑ és az ў mellett bevezették az ŏ jelet, de ez hol az igen rövid, [u]-ba hajló [o]-t jelöli, hol a hosszabbfajta [ə]-t. Mivel a lágyságot mindig a mássalhangzó jele jelöli, nincs szükség lágy- és keményjelre, ezért ezek sem szerepelnek az ábécében. A [j]-t minden esetben a й jelöli.
A vahi nyelvjárású kiadványiok írásmódjáról eddig nem szóltunk, ilyen kiadványt ugyanis nem sikerült találnunk. A wikipédián (pontosabban annak angol és orosz verzióján) viszont a hanti ábécék összesített betűkészletében szerepel néhány olyan betű, amelyekkel kiadványokban nem találkoztunk. Ezek némelyikéről a vahi hangok és a vahihoz legközelebb álló szurguti nyelvjárás helyesírásának ismeretében eléggé biztosan megtippelhetjük, hogy milyen hangot jelölnek. (A tévedés lehetősége természetesen nem kizárt.)
Különösen igaz ez a magánhangzójelekre: ӛ – a svának egy előrébb képzett változata (l. a hanti magánhangzó-harmónia leírását), ӫ – a magyar [ü] és [ö] közötti, igen rövid hang. Nem világos viszont, hogy mit jelölhet az є̈. Lehet, hogy ez nem is a vahiban használatos, hanem a kaziminak vagy a suriskarinka van egy olyan változata, amiben ez jelöli a nyílt [ä]-t, ha lágy mássalhangzó áll előtte.
A mássalhangzók közül a ҷ talán ugyanaz, mint a szurguti ч’. A қ és a ҳ minden bizonnyal csupán a ӄ, ill. a ӽ egy alakváltozata.
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy pusztán az íráskép alapján a gyakorlatban lehetetlen azonosítani a hantit, a rendkívül változatos íráskép ezt egyszerűen nem teszi lehetővé. A legbiztosabb módszer, ha alaposan megismerkedünk legalább az egyik hanti nyelvjárással.
2009. április 10., péntek
A Marsról jöttünk?
Mi, magyarok bizonyosan. Ezt többrendbeli abszolút hiteles tudományos kutatások igazolják. Na de, mi van akkor a finnugorokkal? Hol alakult ki a finnugor alapnyelv? Hol volt a finnugor őshaza? Nyilván azt is a Marson kell keresnünk. Szenzációs új elméletem három alappilléren mint szilárd bástyákon nyugszik:
1. Amatőr őstörténészek és UFO-kutatók felismerései a magyarság űrbéli, azon belül marsbéli származásáról.
2. Az USA tudományos köreiben a 20. század közepén elterjedt vélemény szerint az emigráns magyar tudósok annyira kiemelkedő intelligenciájúak, hogy nem lehetnek a Földön élő emberi faj leszármazottai, ők a Marsról érkeztek.
3. A magyar finnugor nyelv.
Adataim az Internetről származnak.
Az 1. állításhoz
A magyar űrhajósok érkezéséről Plessa Elek két könyvben számolt be:
a) Pál-Ősü Elek űr-ős tudatása az emberi beszédről. „Az emberi beszéd Isten gravitációs sugallatának a szólása.” New York, 1985.
b) A fajokat a Földre hozó Űr-ősök (Messiások). New York, 1986.
Az a) pontban idézett műből magyar–görög, magyar–szanszkrit és magyar–angol szófejtések találhatók itt: http://axolotl.uw.hu/csabitas.html#je, Rédei Károly pedig a két mű alapvetéséből idéz Őstörténetünk kérdései (Balassi, Bp. 20032) című művében. A minket érdeklő részek elérhetők az interneten. Plessa Elek első könyvében ezt írja: „A Biblia-fordítók szerint: Kürios = Isten. A magyar nyelv tanulsága szerint: Kürios = Giri-ős = Gir-fajok Űr-őse, aki a világűr távoli helyéről magyar fajokat hozott erre a földre.” A másodikban pedig ezt: „Elek Űr-ős első térésekor a kárpáti magyar fajt hozta, űrhajója Erdélyben, Gyulafehérvár térségében ért földet…” Láthatjuk tehát, hogy a magyarok a világűrből érkeztek. Könyveiben azt is bizonyítja a jeles szerző, hogy a magyar volt minden földi nyelvek őse. Na de, honnan érkeztek a magyarok? A végtelen világűr mely szegletében volt őshazájuk? E kérdésre a választ Oláh András UFO-kutató adja meg: Magyarok jártak a Marson! (Lásd: http://iqdepo.hu/dimenzio/28/28-02-04.html) A Mars bolygón négy nagy hegy látható: A hegyek háromszög alakban helyezkednek el. Elhelyezésük mesterséges, építésük valószínűleg antigravitációs technológiával történt. Ezeken a hegyeken (valójában mesterséges vulkánokon) arcok láthatók. Pl. egy oroszláné. Az pedig a magyarság ősi jelképe. Az oroszlán szó etimológiája: orros lány. Mindeddig tévesen török átvételnek gondoltuk, de most végre helyükre kerültek a dolgok. Legalábbis őstörténetünkben. Mert ez a szófejtés azért okoz némi problémát, de az már a zoológusoké: ha minden oroszlán lány, akkor hogyan szaporodnak?
Áttekintve a fenti eszmefuttatásokat, némileg megrendültem. Igen nagy butaságok. Ha viszont figyelmen kívül hagyom őket, hogyan fogom bizonyítani, hogy a magyarok és minden finnugorok a Marsról jöttek?
A 2. állításhoz
A téma hazai feldolgozója Marx György. Angol nyelvű könyve: The Voice of the Martians 1994-ben jelent meg. Magyar nyelven újabb adatokkal kiegészítve 1997-ben, majd 2000-ben jelent meg (A marslakók érkezése. Magyar tudósok, akik nyugaton alakították a 20. század történelmét. Akadémiai Kiadó. Bp. 2000.). A Fizikai Szemle 1997/3. számában Marx György A marslakók legendája címen ismerteti a mítosz születését. Cikkének mottója Isaac Asimovtól származik: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok.”
Idézi Enrico Fermi egyik híres kérdését is, amely arra vonatkozott, hogy miért nem találkozunk végre földönkívüliekkel. A választ Szilárd Leó adta meg: ők itt vannak köztünk, de magyaroknak mondják magukat.
E játékos ötletet ragyogó elmék aztán tovább csiszolgatták. Leon Lederman könyvében ezt olvashatjuk: „Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy – bármilyen soká gyakorolták is, egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi).”
A magyar tudósok élvezték tehetségükkel kiérdemelt hírnevüket, a Szilárd Leó által kitalált ötlet hólabdaként görgedt s dagadt tovább. Teller Ede nagyon büszke volt, hogy monogramja (E. T.) is utal földönkívüli származása.
Marx György írásai a magyar marslakókról igazi tudomány- és kultúrtörténeti csemegék. A jelenség társadalomtörténeti előzményeit tovább elemezte Kopátsy Sándor (A magyar marslakók titka. CET Belvárosi Kiadó. Bp. 2002.).
Áttekintve a szakirodalmat, látható, hogy a magyar tudósok marsbéli származása csupán egy játékos parabola. Egy reális jelenség realitásokon túli megragadása. Úgy tűnik, sajnos nem tudom bizonyítani, hogy a magyarok, vagy csak a magyar tudósok a Marsról érkeztek. Habár vannak újabb, igen figyelemre méltó tények: ifjabb Simonyi Károlyt (Charles Simonyit) idézett cikkében (Fizikai Szemle, 1997/3.) Marx György marslakónak nevezi, s lám, Charles Simonyi immár második utazását teszi a világűrben! Vajon miért? Marsi rokonságával kíván kapcsolatot teremteni? Persze ezzel a feltételezéssel is van némi probléma: Charles Simonyinak már az édesapja is rendkívül híres fizikus volt (lásd Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, több kiadásban is). Akkor hát apa vagy fia jött a Marsról?
Bele kell nyugodnom, hogy szenzációs elméletem egyelőre nem igazolható, mivel a 2. állítást sem tudom bizonyítani.
Maradt a 3. állítás: a magyar finnugor nyelv.
1. Amatőr őstörténészek és UFO-kutatók felismerései a magyarság űrbéli, azon belül marsbéli származásáról.
2. Az USA tudományos köreiben a 20. század közepén elterjedt vélemény szerint az emigráns magyar tudósok annyira kiemelkedő intelligenciájúak, hogy nem lehetnek a Földön élő emberi faj leszármazottai, ők a Marsról érkeztek.
3. A magyar finnugor nyelv.
Adataim az Internetről származnak.
Az 1. állításhoz
A magyar űrhajósok érkezéséről Plessa Elek két könyvben számolt be:
a) Pál-Ősü Elek űr-ős tudatása az emberi beszédről. „Az emberi beszéd Isten gravitációs sugallatának a szólása.” New York, 1985.
b) A fajokat a Földre hozó Űr-ősök (Messiások). New York, 1986.
Az a) pontban idézett műből magyar–görög, magyar–szanszkrit és magyar–angol szófejtések találhatók itt: http://axolotl.uw.hu/csabitas.html#je, Rédei Károly pedig a két mű alapvetéséből idéz Őstörténetünk kérdései (Balassi, Bp. 20032) című művében. A minket érdeklő részek elérhetők az interneten. Plessa Elek első könyvében ezt írja: „A Biblia-fordítók szerint: Kürios = Isten. A magyar nyelv tanulsága szerint: Kürios = Giri-ős = Gir-fajok Űr-őse, aki a világűr távoli helyéről magyar fajokat hozott erre a földre.” A másodikban pedig ezt: „Elek Űr-ős első térésekor a kárpáti magyar fajt hozta, űrhajója Erdélyben, Gyulafehérvár térségében ért földet…” Láthatjuk tehát, hogy a magyarok a világűrből érkeztek. Könyveiben azt is bizonyítja a jeles szerző, hogy a magyar volt minden földi nyelvek őse. Na de, honnan érkeztek a magyarok? A végtelen világűr mely szegletében volt őshazájuk? E kérdésre a választ Oláh András UFO-kutató adja meg: Magyarok jártak a Marson! (Lásd: http://iqdepo.hu/dimenzio/28/28-02-04.html) A Mars bolygón négy nagy hegy látható: A hegyek háromszög alakban helyezkednek el. Elhelyezésük mesterséges, építésük valószínűleg antigravitációs technológiával történt. Ezeken a hegyeken (valójában mesterséges vulkánokon) arcok láthatók. Pl. egy oroszláné. Az pedig a magyarság ősi jelképe. Az oroszlán szó etimológiája: orros lány. Mindeddig tévesen török átvételnek gondoltuk, de most végre helyükre kerültek a dolgok. Legalábbis őstörténetünkben. Mert ez a szófejtés azért okoz némi problémát, de az már a zoológusoké: ha minden oroszlán lány, akkor hogyan szaporodnak?
Áttekintve a fenti eszmefuttatásokat, némileg megrendültem. Igen nagy butaságok. Ha viszont figyelmen kívül hagyom őket, hogyan fogom bizonyítani, hogy a magyarok és minden finnugorok a Marsról jöttek?
A 2. állításhoz
A téma hazai feldolgozója Marx György. Angol nyelvű könyve: The Voice of the Martians 1994-ben jelent meg. Magyar nyelven újabb adatokkal kiegészítve 1997-ben, majd 2000-ben jelent meg (A marslakók érkezése. Magyar tudósok, akik nyugaton alakították a 20. század történelmét. Akadémiai Kiadó. Bp. 2000.). A Fizikai Szemle 1997/3. számában Marx György A marslakók legendája címen ismerteti a mítosz születését. Cikkének mottója Isaac Asimovtól származik: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok.”
Idézi Enrico Fermi egyik híres kérdését is, amely arra vonatkozott, hogy miért nem találkozunk végre földönkívüliekkel. A választ Szilárd Leó adta meg: ők itt vannak köztünk, de magyaroknak mondják magukat.
E játékos ötletet ragyogó elmék aztán tovább csiszolgatták. Leon Lederman könyvében ezt olvashatjuk: „Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy – bármilyen soká gyakorolták is, egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi).”
A magyar tudósok élvezték tehetségükkel kiérdemelt hírnevüket, a Szilárd Leó által kitalált ötlet hólabdaként görgedt s dagadt tovább. Teller Ede nagyon büszke volt, hogy monogramja (E. T.) is utal földönkívüli származása.
Marx György írásai a magyar marslakókról igazi tudomány- és kultúrtörténeti csemegék. A jelenség társadalomtörténeti előzményeit tovább elemezte Kopátsy Sándor (A magyar marslakók titka. CET Belvárosi Kiadó. Bp. 2002.).
Áttekintve a szakirodalmat, látható, hogy a magyar tudósok marsbéli származása csupán egy játékos parabola. Egy reális jelenség realitásokon túli megragadása. Úgy tűnik, sajnos nem tudom bizonyítani, hogy a magyarok, vagy csak a magyar tudósok a Marsról érkeztek. Habár vannak újabb, igen figyelemre méltó tények: ifjabb Simonyi Károlyt (Charles Simonyit) idézett cikkében (Fizikai Szemle, 1997/3.) Marx György marslakónak nevezi, s lám, Charles Simonyi immár második utazását teszi a világűrben! Vajon miért? Marsi rokonságával kíván kapcsolatot teremteni? Persze ezzel a feltételezéssel is van némi probléma: Charles Simonyinak már az édesapja is rendkívül híres fizikus volt (lásd Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, több kiadásban is). Akkor hát apa vagy fia jött a Marsról?
Bele kell nyugodnom, hogy szenzációs elméletem egyelőre nem igazolható, mivel a 2. állítást sem tudom bizonyítani.
Maradt a 3. állítás: a magyar finnugor nyelv.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
