Mindannyian rokonnak születünk. Rokonok és idegenek kapcsolati hálójában élünk (vagy vergődünk). Életünk folyamán idegen emberek rokonává is válhatunk. Lássuk ezt egy kicsit tudományosabban is: a Magyar Néprajzi Lexikon megkülönböztet vérrokonságot, házassági rokonságot és műrokonságot (lásd a Wikipédiában:
A vérrokonság a leszármazás útján létrejövő rokoni kapcsolat.
Ez a rokonságtípus az, amelyre gondolva a rokonság fogalmát metaforikus jelentésben átvette a történeti nyelvtudomány. Róna-Tas András: A nyelvrokonság című művében (Bp. 1978.) azt olvashatjuk, hogy nyelvészeti szövegekben August Schleicher használta először a rokonság, nyelvcsalád, nyelvi leszármazás kifejezéseket.
A 19. század 2. felének nyelvészei úgy gondolták, hogy ha egyes nyelvek között létezhet vérrokonságszerű kapcsolat (vagyis a rokon nyelvek közös ősnyelvtől származnak), akkor az adott nyelveket beszélő népek is feltétlenül rokonságban (vagyis az adott népek fiai és leányai igen távolról, de mégis csak vérrokonságban) állnak egymással. Ezt a nézetet idézte a Rénhírek Hunfalvy Páltól július 11-én. Ugyanott olvashattuk, hogy Vámbéry Ármin viszont józanul gondolkodott nyelvrokonság és néprokonság viszonyáról. Vagyis tagadta a nyelvrokonság és néprokonság feltétlen egybeesését. Vámbéry annak idején a nyelvét elvesztő bolgár népet hozta fel példaként. A bolgárokat azóta is rendre felemlegetik, ha nyelv és nép eredetének különbözőségére akarnak utalni.
Nehogy azt higgyük azonban, hogy ez az egyetlen példa! Vegyük, mondjuk, a magyarokat: A mai magyarok nyelve finnugor eredetű nyelv. A legkorábbi magyar nyelvű történeti források, nyelvemlékek majdnem egy évezredesek. Általuk bizonyítható, hogy az önmagát magyarnak nevező, Kárpát-medencei nép államalapítása óta ezt a nyelvet beszéli. A történeti forrásokból azonban azt is tudjuk, hogy ez a magyar nép már honfoglalása idején etnikailag igen vegyes volt. A kabarokkal, kálizokkal keveredve érkezett új hazájába. Az új hazaként választott Kárpát-medence egyáltalán nem volt lakatlan: avarok, szlávok és talán még germán néptöredékek is lakták. A keveredés oly mértékű volt, hogy a hagyományos antropológiai, majd az újabb genetikai vizsgálatok egyaránt azt bizonyították, hogy az Árpád-kori magyarság túlnyomórészt a 9. századi Kárpát-medencei őslakosok vér szerinti leszármazottja. Miközben nyelve bizonyíthatóan a finnugor nyelvcsaládba tartozó magyar nyelv volt. (Ezt néhány kutató azzal magyarázta, hogy már a 895-ös honfoglalás előtt is éltek magyarok a Kárpát-medencében. E feltételezést itt most nem tárgyaljuk, egyébként eddig nem sikerült igazolni.) A magyarság etnikai összetétele tovább bonyolódott a kelet felől menekülő besenyő, kun és jász csoportokkal, valamint az Itália, Németalföld és különböző német területek felől érkező telepesekkel. E bevándorlók a királyi udvar és a földbirtokosok hívására érkeztek. Később jöttek a törökök elől menekülő rácok (szerbek), majd a magyarság vérveszteségének kompenzálására a török uralom után ismét csak tudatos telepítő politika keretében behívott tótok (szlovákok) és svábok (németek). Ennek következtében a mai magyarok genetikailag már az Árpád-kori magyarsággal sem mutatnak jelentős kapcsolatokat, annál inkább a Kárpát-medencében és környékén élő, indoeurópai nyelvű népekkel. Tehát a vérrokonság vagy genetikai rokonság lényegében megszakadt a honfoglalás előtti magyarsággal, miközben a magyar nyelv nem vesztette el finnugor jellegét.
A genetikai vizsgálatokból egyes természettudósok messzemenő következtetésekre jutottak a magyarság eredetével kapcsolatban: Szabó István Mihály mikrobiológus arról értekezett, hogy „a magyarok, a lengyelek és az ukránok genetikailag rokonok, tehát (!) ez utóbbiak elszlávosodott ugorok (… az elméletileg szintén lehetséges fordított magyarázat fel sem vetődik nála). … Szabó szerint a mezolitikumban bekövetkező éghajlatváltozás következtében a visszaszoruló mamutokat követő – immáron – ugor vadászok eljutnak Szibériába is (ahonnan mint magyarok egyszer majd visszatérnek), sőt egy csoportjuk átkel Amerikába, mert Szabó azt olvasta egy helyütt, hogy a kaliforniai indián penuti nyelvcsalád – ugor. Az Európában maradt uráliak pedig fokozatosan indogermanizálódnak, s így jönnek majd létre a germán, balti és szláv csoportok (köztük a fentebb említett lengyelek és ukránok, akik egyébként »tudat alatt« magyarok …)” (nézeteinek összefoglalását Simon Zsolt bírálatából idéztem, a Magyar Tudomány hasábjain folytatott vitát lásd: http://www.matud.iif.hu/05sze/11.html, http://www.matud.iif.hu/05dec/25.html, http://www.matud.iif.hu/05dec/26.html, http://www.matud.iif.hu/05dec/27.html).
A fentiekhez hasonló nézeteket másoktól is lehetne idézni. Lényegük, hogy egy adott tudományágból egy másik tudományág területére kiterjedő következtetésekre jutnak, s ez így már tudománytalan. Még azt a módszertani hibát is fölfedezhetjük, hogy Szabó István Mihály nyelv és nép történetét azonosnak veszi (semmi alapja sincs arra, hogy egy régészetileg és antropológiailag valamennyire ismert középső kőkori [mezolitikus] közösséget ugornak nevezzen, hiszen e népességnek csak kultúrájáról és genetikai kapcsolatairól rendelkezünk némi információval, nyelvükről viszont semmilyennel [ellenben nyelvi adatokból következtetve az ugor alapnyelv kialakulását a mezolitnál jóval későbbre datáljuk]).
Azt már láttuk, hogy a nyelvrokonság és a genetikai/vérrokonság egymástól külön vizsgálandó. A népek kialakulására, fejlődésére jelentős hatást gyakorolnak a kulturális kapcsolatok. Ennek kapcsán előfordul a kulturális rokonság kifejezés használata is. A kulturális rokonság szinte kivétel nélkül felvett, vagyis műrokonság. Csak egészen különleges esetekben (pl. idegenektől elszigetelt, de egymással kapcsolatot tartó népeknél) fordulhat elő, hogy a rokonnépeket kulturális, nyelvi és genetikai rokonságuk is összeköti.
A Kárpát-medencei magyarság szeretne közép-kelet-európainak látszani, ugyanakkor, kultúrájának keleti eredetét bizonyítani. A kelet-európai jelzőt mégis sértőnek találjuk. Göncz Árpád véleménye szerint a magyarok gondolkodása, életmódja és életfelfogása a szlovákokéhoz áll legközelebb. Mégis Magyarországnak Szlovákiával a legrosszabbak a politikai kapcsolatai. A kulturális hatások könnyen jönnek és mennek a lakóhelyén évezredek, évszázadok óta élő népek esetében is. A vándorlásra kényszerített népek esetében a kultúraváltás még gyorsabb lehetett. A honfoglaló magyarok, midőn „csatlakoztak a sztyeppi unióhoz”, átvették a sztyeppövezetben többségben lévő török népek kultúráját, szokásait (és az ehhez kapcsolódó szókincset is). Közép-Európa keleti peremén megtelepedve nyugatról és keletről is befogadtak kultúrájukba jót és rosszat. Ezer év után csatlakozva az Európai Unióhoz, lehet, hogy kultúránk a török hatáshoz hasonló gyorsasággal fogadja majd be a nyugat-európai kultúrkör elemeit (már érkezik az ehhez kapcsolódó, zömmel angol eredetű szókincs is). A népek története kapcsán tárgyalható rokonságtípusok közül tehát a kulturális rokonság árul el legkevesebbet egy nép kialakulásának koráról és származási helyéről.
A fentiek alapján megpróbálhatjuk eldönteni, rokonaink-e a múltkori írásomban (szeptember 5.) tárgyalt keleti magyar (madijar és mazsar) töredékek?
1. kérdés: nyelvrokonaink-e? A kérdés értelmezhetetlen. Valamikor magyarul beszélhettek, de ma már nem beszélik ezt a nyelvet. A keleti magyarok, mikor még magyarul beszéltek, nem nyelvrokonaink voltak, hanem ők voltak mi, vagyis ugyanúgy magyarok voltak, mint a Kárpát-medencében élő magyarság.
2. kérdés: vérrokonaink-e? Ha hihetünk Bíró András Zsoltnak, akkor a honfoglalóknak igen (kutatásairól a napisajtóban számolt be, lásd: http://www.mno.hu/portal/417223?searchtext=). Mi azonban már alig-alig vagyunk genetikai kapcsolatban honfoglaló elődeinkkel. Tehát a Kárpát-medencében ma élő magyar emberek többsége nincs vérrokonságban a keleti magyar töredékekkel.
3. kérdés: kultúráinkban van-e valami rokonság? Ma semmi, de a keleti magyarok lényegében azt a nomád állattartó életmódot folytatják, amelyet a sztyeppövezetbe költözött ősmagyarság különböző török csoportoktól átvett (majd aztán a Kárpát-medencébe érve egy másikra cserélte).
A keleti magyar emberek a Kárpát-medencei magyar emberek kis hányadával állhatnak csak vérrokonságban Mégis, valami összeköt minket: A magyarság nemzeti tudata őrzi a keletről származás emlékét. Habár a krónikáinkban megőrződött hun–magyar rokonság tudományosan kulturális rokonságként értékelhető, a magyar nemzeti tudatban mégis megkülönböztetett helyet foglal el. Ugyanígy nemzeti tudatunk részévé vált Magna Hungaria létezése is. A krónikákban leírtakat követve Julianus a 13. században megtalálta az őshazában maradt magyarokat.
A keleti magyarok mai leszármazottai ugyanúgy az egykori magyarság utódai, mint mi. Az idők folyamán azonban mi mást őriztünk meg magyarságunkból, mint ők. Minket, mai magyarokat népnevünk és nyelvünk köt össze a honfoglaló magyarokkal, míg a keleti töredékeket népnevük (népnevünk) és ősi kultúrájuk (kultúránk).
Bejegyzések
7 megjegyzés:
"Vámbéry annak idején a nyelvét elvesztő bolgár népet hozta fel példaként. A bolgárokat azóta is rendre felemlegetik, ha nyelv és nép eredetének különbözőségére akarnak utalni." -- Ez is szemlélet kérdése. A bolgár népnév eredetielg valóban egy török nyelvet beszélő népcsoportra vonatkozott, valójában azonban a létrejövő bolgár államnak csak a töredék (igaz, vezető) részét jelentették az "igazi", azaz török bolgárok. A bolgárok etnogenezisében a túlnyomó elem mindig is a szláv volt, valójában inkább arról beszélhetünk, hogy a szlávok egy része kapott új nevet a beléje olvadó, jóval kisebb létszámú népről.
"ez a magyar nép már honfoglalása idején etnikailag igen vegyes volt. [...] A magyarság etnikai összetétele tovább bonyolódott a kelet felől menekülő besenyő, kun és jász csoportokkal" -- Kérdés, hogy mit tekintünk etnikumnak. A jászok, kunok, besenyők stb. önálló etnikumok, vagy a magyarság részei? Ha önállóak, sosem beszélhetünk vegyes etnikumokról, ha a magyarság részei, akkor a vegyesség nem etnikai. AZ etnikai összetartozás érzése nagyon sok dolgon alapulhat, nyelven, valláson, egyéb kulturális vonásokon, s időben úgy változhat, hogy közben a nyelvi, vallási, kulturális viszonyok nem változnak jelentősen.
"Göncz Árpád véleménye szerint a magyarok gondolkodása, életmódja és életfelfogása a szlovákokéhoz áll legközelebb. Mégis Magyarországnak Szlovákiával a legrosszabbak a politikai kapcsolatai." -- Ezen nem igazán csodálkozhatunk, hiszen ennél is rosszabbak a magyarok viszonyai a magyarokkal. Nem csak apolitikai kettészakítottságra kell itt gondolni. Gondoljunk csak a tahó pesti és a paraszt vidéki örök harcára, vagy arra a nap mint nap elhangzó kijelentésre, hogy "az emberek bunkók". Természetesen ilyenkor "emberek"-en honfitársainkat értjük, hiszen általában velük találkozunk. Ez kulturánk része (és feltehetőeleg a szlovákokénak is).
"Valamikor magyarul beszélhettek, [...]" -- én ezt nem csak bizonyítottnak, de valószínűsíthetőnek sem látom. Először is, egyáltalán nem biztos, hogy a valamikor "magyar" nevet viselő, keletre sodródott népcsoport magyarul beszélt. A nevüket kaphatták arról is, h melyik törzsszövetségbe tartoztak. De lehetséges az is, hogy a mai "keleti magyarok" ősei kerültek törzsszövetségbe egy elvándorolt (akár nem is magyarul beszélő) csoporttal, és onnan ragadt rá a nevük. (Gondoljunk csak a teuton, deutsch, dutch, tót népnevekre, melyek különböző népcsoportokat jelölnek.)
De ha azt is feltételezzük, hogy a mai "keleti magyarok" egy valóban magyarul beszélő közösség kontinuus leszármazottai, a genetikai keveredésük akkor is olyan erős lehet, h genetikusan alig kapcsolódnak már ehhez a közösséghez (hasonlóan ahhoz, ahogy a mai magyarok alig kapcsolhatók a honfoglalókhoz).
"Mégis, valami összeköt minket: A magyarság nemzeti tudata őrzi a keletről származás emlékét." -- Kérdés, hogy ez a tudat mennyire valós: egyfelől mennyiben igaz, másfelől mennyire "természetes". Ha pl. azt mondjuk, hogy genetikailag alig van közünk a honfoglalókhoz, akkor ez azt is jelenti, hogy alig van közünk azokhoz, akik valóban keletről jöttek. A keletről hozott kulturát is elcseréltük. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy nyelvünk jött keletről. Másfelől a keletről jöttség tudata sem természetesen adódik tovább, legtöbbünkben az oktatás formálta, ami pedig egyfajta nemzeti önképkeresésnek köszönhető. Ez az önképkeresés ragadta meg egyfajta biztos pontként, és táplálja belénk újra és újra, generációról generációra. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy közösségünk formálásának éppen ezek a mitizált pontok voltak a legnagyobb hatással. A pörköltet tipikus magyar ételnek tartjuk, a tökfőzeléket viszont nem, holott feltehetőleg éppen ez utóbbi az, amelyik sokkal sajátosabb és csak ránk jellemző. A kultúra több vonására is igaz lehet ez.
Bolgárok azok, akik bolgárnak nevezik magukat. Ez az ő döntésük, nem pedig szemlélet kérdése (lásd Illyés Gyula: Ki a magyar? utolsó kiadása: Bp. 1982.). Ezt a döntést tiszteletben tartva vizsgálhatjuk a bolgár etnogenezis nyelvi, genetikai, kulturális vonatkozásait.
A jászok, kunok, besenyők önálló etnikumként érkeztek a Kárpát-medencébe, majd beolvadtak a magyarságba, így ma már a magyarokon belül alkotnak egy táji-történeti egységet. (A néprajzosok ezt a kifejezést használják a magyarság alcsoportjaira, pl. a jászokon, kunokon kívül a palócokra, az őrségiekre, a matyókra, a székelyekre stb.) A jászok és kunok ápolják saját eredettudatukat, de ma már magyaroknak tekintik magukat. Ha egyszer úgy döntenek, hogy ők mégsem magyarok, akkor ismét önálló népek lesznek (akár még a függetlenségüket is kérhetik).
Arra vonatkozóan, hogy a baskíriai őshazában maradt magyarok magyarul beszéltek, egyetlen forrásunk van: Julianus beszámolója. Ezt a történettudomány hitelesnek tekinti. Ha ezt valaki nem fogadja el, folytathat vitát a történészekkel. A mongóliai mazsarok és a Kárpát-medencei magyarok közös eredetének feltételezése a mazsar folklórhagyományokon, a mazsarok mazsartudatán és a mazsar~magyar népnév-azonosításon alapul. A kazakisztáni magyarok esetében a folklórhagyományok és az etnikai tudat mellett történeti források is támogatják azt a feltételezést, hogy a tatárok által szétszórt baskíriai magyarok a kipcsak törzsszövetséghez csatlakoztak, s így lettek a kazah nép egyik alcsoportjává. Ha a keleti magyar töredékeket a baskíriai őshazában maradt magyarok leszármazottainak tekintjük, akkor a Julianus-féle híradásra alapozva nincs okunk abban kételkedni, hogy valamikor magyarul beszéltek.
Ezek a mazsarok, illetve magyarok ma igen kis létszámú csoportok, létszámuk régebben sem lehetetett nagyobb pár ezer főnél, tehát éppen ők azok a töredékek, amelyek más népek kötelékébe kerültek, és nyelvi identitásukat elvesztették, nem pedig azok, akik valaha (történetileg nem dokumentálhatóan) nem magyarokként a magyarokhoz csatlakoztak (mikor, hol?), és átvették a nevüket.
A mongolok közt élő mazsarok és a kazakok közt élő magyarok státusza ma ugyanaz, mint a Kárpát-medencei magyarok közt élő kunok, jászok státusza: az adott népen belül táji-történeti alcsoportot képeznek.
Hivatkoztam egy antropológus előzetes híreire a keleti magyarok genetikai helyzetéről. Ha lesznek erről a kérdésről tudományos közlemények, akkor majd véleményt alkothatunk a kérdésről, addig nem érdemes. A keleti magyarok genetikai rokonságának tisztázása fényt deríthet etnogenezisük egyik aspektusára. Genetikai alapon azonban nem vehetjük el tőlük azt a jogot, hogy ők magyarnak tartsák magukat.
A magyarság nemzeti tudata sok téves elemet őriz, valamint vannak benne részben igaz tények is. A mai magyarok között valóban kevés olyan ember van, akinek az ősei Árpáddal jöttek be. Ha azonban a mai magyarság elődjének ismeri el a honfoglaló magyarságot, akkor a mai magyarok is mondhatják, hogy „keletről jöttünk”. A honfoglalók mindenképpen keletről jöttek, tehát ez a honfoglaláskori nemzeti tudat teljesen helytálló eleme. A magyar nemzeti tudat elemzése nem érinti a keleti magyarok etnogenezisének vizsgálatát, legfeljebb azt, hogy mai nemzeti tudatunkkal elfogadjuk-e őket magyaroknak. Már csak az a kérdés, hogy miért kell ezen vitáznunk, miért zavar minket az, ha ők magyaroknak tekintik magukat?
"Bolgárok azok, akik bolgárnak nevezik magukat." -- Kétségtelenül ez a PC meghatározás, de egy csomó problémát felvet. Először is vannak homoním népnevek (pl. avar), igaz, a kaukázusi avarok nem nevezik magukat avarnak, az egykori avarokról meg talán nem is deríthető ki, hogy nevezték magukat. Vö. még: Hungarians are who call themselves Hungarians -- a magyarok nem szokták magukat Hungarianként meghatározni (legfeljebb ha angolul beszélnek: csak el ne jussunk odáig, hogy aki nem tud angolul, nem lehet magyar -- vagy Hungarian?). Ha egy magyarországi magyar (vagy magyarországi szlovák, német, szerb, cigány) magyarnak nevezi magát, azt nyilván egészen más értelemben teszi, mint amikor egy szlovákiai (romániai, ausztriai, amerikai stb.) magyar nevezi magát magyarnak. Egészen világos, hogy amikor egy mazsar nevezi magát mazsarnak, akkor egészen másra gondol, mint amikor akár egy csángó teszi ugyanezt: a kazasztáni mazsarok valószínűleg nem is tudnak, de legalábbis a 20. századig nem is tudtak a Kárpát-medencei magyarokról, így semmiféle közösséget nem fejezhettek ki velük kapcsolatban. (És rendkívül furcsa lenne, ha egy Magyar néprajz c. kötetben a csángók, matyók, jászok stb. mellett külön fejezet foglalkozna a kazahtszáni mazsarokkal is.)
"A jászok és kunok ápolják saját eredettudatukat, de ma már magyaroknak tekintik magukat." -- A jász, kun stb. tudatot sokszor olyanok ápolják, akiknek személyes történetüket (felmenőik nyelvét, etnikai öntudatát tekintve) semmi közük ezekhez a csoportokhoz. Egy faluban, ahol mindenki nagyon büszke volt kun származására, névtani vizsgálatokat végeztek, és ennek sorámn kiderült, hogy a falu mai lakóinak ősei háromszáz évvel korábban települtek oda, és akkor még mindannyian szlovákok voltak. Természetesen én is kikiálthatom magamat avarnak vagy hobbitnak, de kérdés, h bármilyen tudományos vizsgálat komolyan veheti-e ezt.
"Ha a keleti magyar töredékeket a baskíriai őshazában maradt magyarok leszármazottainak tekintjük, akkor a Julianus-féle híradásra alapozva nincs okunk abban kételkedni, hogy valamikor magyarul beszéltek." -- Eszem ágában sem volt a baskíriában maradt csoportok létét megkérdőjelezni. Azt sem tagadom, hogy a mazsarok esetleg valóbnan a baskírai magyarok közvetlen leszármazottai, sőt, magam is ezt tartom a legvalószínűbbnek. Én csupán azt állítom, hogy ez nem tekinthető biztosnak. Viszont szívesen olvasnéák többet azokról az írásos forrásokról, amelyek a 12-20. század közötti történetükre vonatkoznak.
"Genetikai alapon azonban nem vehetjük el tőlük azt a jogot, hogy ők magyarnak tartsák magukat." -- Különösen, hogy az ő magyarságtudatuknak nem sok köze van a mi magyarságtudatunkhoz.
"Ha azonban a mai magyarság elődjének ismeri el a honfoglaló magyarságot, akkor a mai magyarok is mondhatják, hogy „keletről jöttünk”." -- A mai magyarság bizonyára elődjének ismeri el a Kazár és a Római Birodalmat, Európát és az oszmán hagyományokat is. Kérdés azonban, hogy egy szlovák miért ne érezhetné úgy, hogy az ő történetében is erős szerepe van a mindenkori magyarságnak, tehát valahogy ő is "keletről jött". Az ilyenfajta kijelentésekkel nem az a baj, hogy valamilyen értelemben nem igazak, hanem hogy az igazság egy részletét indokolatlanul helyezik előtérbe, elnyomva ezzel az igazság más szeleteit, ömnkémntelenül is torzítva az egyén és a közösségei történetének képét. (Arról nem is beszélve, hogy falat emel a különböző etnikai csoportok közé.)
"miért kell ezen vitáznunk, miért zavar minket az, ha ők magyaroknak tekintik magukat?" -- Szerintem erről nem vitázik senki, hiszen ez érdektelen. Ami érdekes, az az, h amikor ők magyaroknak tekintik magukat, értékelhetjük-e ezt úgy, h ők hozzánk tartozónak tekintik magukat, ill. kell-e ezért őket hozzánk tartozónak tekintenünk. Én úgy vélem, a válasz már az első esetben is nem, és ha mégis igen, akkor sem következik ebből, hoyg a második kérdésre is igennel kelljen válaszolnunk.
Természetes, hogy egy csomó problémát vet fel, ha valaki bolgárnak vagy magyarnak stb. tartja magát, csak éppen azt nem vehetjük el tőle, hogy megválassza az identitását. Akár kunnak, jásznak is tarthatja magát, noha sváb vagy tót. A választása nyomán felvetődő problémák tudományosan (is) és bulvárosan (is) megtárgyalhatók. De ebben a véleményemben semmi új nincs, miként a te viszontválaszodban sem volt. Csak körbejárjuk ugyanazt.
Soha nem hallottam arról, hogy a Kárpát-medencei magyarok az elődjüknek tekintenék a Római és a Kazár Birodalmat, valamint Európát és az oszmán hagyományokat, csakis a honfoglaló magyarokat. A felsoroltak nem is nevezhetők népnek.
A szlovák nemzeti tudat éppen a magyarral szemben jött létre, az a lényege, hogy a szlovákok nem magyarok. Épeszű szlovákok készségesen elismerik a magyar kulturális hatásokat etnogenezisükben, de ez nem befolyásolja nemzeti tudatukat. Ellenben érdekes, hogy a szlovákiai és erdélyi cigányság inkább magyarnak, mint szlováknak vagy románnak vallja magát.
A kazahsztáni magyarokat és a mongóliai mazsarokat nem azért kell hozzánk tartozónak tekintenünk, mert ők ezt akarják, hanem a honfoglalókéval megegyező kultúrájuk és magyarságtudatuk miatt.
Viszont fölmerül egy érdekes kérdés: jár-e nekik a magyar állampolgárság, miként a finn az inkeri-finneknek és az izraeli a több százezer Oroszországból érkezett és orosz anyanyelvét Izraelben is őrző bevándorlónak. Szerintem feltétlenül jár.
"Soha nem hallottam arról, hogy a Kárpát-medencei magyarok az elődjüknek tekintenék a Római és a Kazár Birodalmat, valamint Európát és az oszmán hagyományokat, csakis a honfoglaló magyarokat." -- Alig hiszem, hogy ez tagadható lenne. Úgy vélem, jelenlegi kultúránk ezeknek egyformán örököse. Ha pedig azt vizsgáljuk, mekkora mértékben, akkor feltételezem, hogy a Római Birodalomnak (ha úgy tetszik, akár kifejezetten a rómaiaknak) sokkal inkább, mint a honfoglaló magyaroknak. (Eltekintve persze a nyelvtől.)
Az én problémám éppen az, hogy az identitás felépítésekor éppen egy-egy elemet szokás kiragadni, ahelyett, hogy az adott közösség történetét a maga komplexségében néznénk. A honfoglaló magyarság kétségtelenül fontos, hiszen ez a népcsoport hozta erre a területre azt a nyelvet, amely leszarmazottját ma is beszéljük. De ez bármennyire is fontos, jelenlegi létünknek csak egy aspektusa. Azzal viszont hogy egyes népek éppen egymással szemben más-más előzményeket állítanak fókuszba, miközben mindegyikük története igen komplex és sokféle elődöt olvaszt magába, csak a felesleges konfliktusokat generálja.
"A szlovák nemzeti tudat éppen a magyarral szemben jött létre, az a lényege, hogy a szlovákok nem magyarok." -- Kérdés azonban, hogy a szlovákságnak (mint szlovák létnek) tényleg az-e a lényege, hogy szemben állnak a magyarokkal. Szerintem legfeljebb annyiban, hogy mivel a két kultúra annyira hasonló, ezért kell egyetlen megkülönböztető pontra (ti. a nyelvre) építeni az identitást. Valójában azonban a szlovákságot nem ez tartja össze. A szerbek és a horvátok között pl. a nyelvi hasonlóság hosszú távon sem teremtette meg az egységet a vallási különbségek miatt. Az identitás gyakran nem olyan pontokra van kihegyezve, amelyek igazán jellemzői a népcsoportnak, hanem néhány olyanra, amely valamiben egyes szomszédaiktól elhatárolja őket.
"A kazahsztáni magyarokat és a mongóliai mazsarokat nem azért kell hozzánk tartozónak tekintenünk, mert ők ezt akarják, hanem a honfoglalókéval megegyező kultúrájuk és magyarságtudatuk miatt." -- Ilyen alapon az összes lótartó, sőt, az összes nomád állattenyésztő, ha nem is lótartó népet hozzánk tartozónak lehetne tekinteni. Ezen kívül az összes népet, amely történetében a kereszténység megjelent, továbbá az összeset, amely jelentős területveszteséget traumaként élt meg, vagy amelynek egy (több) forradalom aléapvetően határozza meg a nemzettudatát, horribile dictu, ahol paprikás csirkét esznek.
"Viszont fölmerül egy érdekes kérdés: jár-e nekik a magyar állampolgárság, miként a finn az inkeri-finneknek és az izraeli a több százezer Oroszországból érkezett és orosz anyanyelvét Izraelben is őrző bevándorlónak. Szerintem feltétlenül jár." -- Tkp. nem értem, hogy jutottunk el az állampolgárság kérdéséhez, mely nem tudományos kérdés. Én úgy vélem, állampolgárság annak járhat, aki az állampolgárok közösségéhez csatlakozni akar. Ennek feltétele, hogy az adott állam területén él, ill. szándékozik élni. Ami a határon túli magyarokat illeti, úgy vélem, számukra valóban meg kell könnyíteni az állampolgárság megszerzésének feltételeit, ha a Magyar Köztársaság területén élnek. Elsősorban azért, mert ők már beszélik az államnyelvet, így könnyebben integrálódnak a közösségbe (természetesen az integrációnak sok más feltétele van és pusztán a nyelv azonossága nem elég, de legalább valami).
Namármost beláthatatlan következménye lenne annak, ha bárki, aki mazsarnak vallaná magát, magyra állampolgárságot kaphatna. Nehéz is lenne eldönteni, mi lenne nagyobb csapás: ha a friss állampolgárok (néhányszázezer kazah, aki azt találná a nyugatra vándorlás legcélszerűbb útjának, ha felfedezné eddig mélyen rejtegetett mazsar identitását) Mo-ra költöznének, vagy ha otthonról szavazgatnának a magyar parlamentbe (kibicnek semmi sem drága).
A felemlegetett finn, izraeli, ill. a nem említett német, olasz stb. példák nem említhetőek egyértelmű pozitívumként. A valamiféle mesterkélt módon, nacionalista vagy egyenesen rasszista szempontok alapján megkönnyített bevándorlás csak problémákat szül. Izraelben pl. igen szigorú feltételei vannak, h ki minősülhet zsidónak: ennek ellenére az oroszországi zsidók tömegei válságot okoztak, az ivrit szépen, évtizedek alatt kiépített pozícióit megingatták, létrejött egy párhuzamos, oroszajkú Izrael stb. Az inkeri finneknek is súlyos problémáik vannak a beilleszkedéssel, akárcsak a kilencvenes évbekben visszatelepült "volgai németek"-nek (akik valójában ehte oroszok egy Omi-val, aki inkább titkolta német származását, minthogy bármit is továbbadott volna belőle).
Különben a Magyar Köztársaság nem nemzetállam. Ha az olyanoknak, akik valamiért magyaroknak minősülnek (pláne ha csak annak vallják magukat), az lenne a logikus, h ha valaki ennek nem felel meg, ne kaphasson állampolgáráságot. Ha pl. valaki szlovéáknak, németnek, románnak, cigánynak, zsidónak vallja magát Mo-n, azt fosszák meg az állampolgárásgától. Az ilyenbe pedig belegondolni is rossz.
Én nem azt fejtegettem, hogy a magyarság kultúrája miből származik, hanem azt,hogy a magyarok szerint miből származik. Ez nem ugyanaz. Most írom le harmadszor. Megint elbeszéltél mellettem. Ez a többire is vonatkozik. A nemzeti tudatból is következnek ránk nézve dolgok, meg a tudományos valóságból is.
Az állampolgárság kérdését azért dobtam be, hogy valami hasznosabbról is írogassunk.
Természetesen nem ugyanaz, h honnan származnak a magyarok, ill. a kultúrájuk, és hogy ők maguk mit gondolnak erről. De úgy gondolom, a mi feladatunk éppen az lenne, hogy a kettőt közelebb hozzuk egymáshoz. Gondolhatják egyesek, hogy az teszi őket magyarrá, hogy kilencszer többet csavarodik a DNS-ük, mint más földi halandóknak, és posztolhatunk arról, honnan származik ez a tévhitük, de aligha vehetjük ezt komolyan. Az, hogy több közünk van a honfoglaló magyarokhoz, mint a betelepült (horribile dictu, előttünk itt élt) népekhez, melyek beolvadtak a magyarságba, ugyanilyen tévhit. (Még akkor is, ha a honfoglalókkal a közösségi tudat legalább kontinuus. Ha egyáltalán annak tekinthető.) Szerintem a posztodban is kb. ezt mondod, csak azt nem értem, hogy jutsz el odáig, hogy a mazsarokat a saját magyar közösségünk részének kell tekinteni (pláne állampolgárságot adni nekik).
Nem tudom, miért gondolod, hogy az állampolgárság kérdésének megvitatása itt hasznos lenne. Elvben nem zárkóznék el tőle, de azt hiszem, ehhez nem ártana egy felvezető poszt. Mivel azonban blogunk nem igazán kíván belefolyni az aktuálpolitikába, ráadásul ez aligha kapcsolódik az uralisztikához, ezt aligha oldható meg. Esetleg összehasonlíthatnád a három finnugor állam állampolgársággal kapcsolatos problémáit és erre adott válaszait, ez bizonyára érdekes lenne.
Megjegyzés küldése